Sport

2017.02.16. 20:05

Pótolni a távozókat - Nagy volt a téli játékosmozgás a Haladásnál

Szombathely - A hetedik helyről várja a szombaton folytatódó NB I-es bajnokságot a télen két kulcsemberét veszítő Haladás. Mészöly Géza vezetőedző mihamarabb bebiztosítaná csapata első osztályú tagságát.

Pum András

Általában nyaranta van akkora játékosmozgás egy csapatnál, mint amilyen, az e tekintetben a kevésbé mozgalmas, téli szezonban volt a Haladásnál. Öt játékos érkezett a vasi megyeszékhelyre, s ugyanennyi távozott is. Devecseri Szilárd mezőkövesdi, Jancsó András gyirmóti kölcsönjátékot követően tért vissza, Gajdos Zsolt az NB II-es Puskás Akadémiától érkezett, a nigériai Funsho Bamgboye a katari Aspire Akadémián pallérozódott, míg a debreceni Mészáros Karol a naptári év végéig kölcsönben szerepel Szombathelyen. A távozók: Sjoerd Ars (Fortuna Sittard), Hegedűs János (Puskás Akadémia), Gaál Bálint (Vasas), míg Leandro Martínez tavasszal az MTK-ban szerepel kölcsönben. Angyal Zsolt tavasszal szintén kölcsönben a másodosztályú ZTE mezét viseli. Mészöly Géza együttese télen kétszer Horvátországban edzőtáborozott, először Rovinjban, majd Medulinban készültek Halmosiék. Medulinban negyedik helyen végeztek a nyolccsapatos Arena Kupán.

A télen igazolt, nigériai Funsho Bamgboye még csak edzésen rúgott labdába, mérkőzésen nem Fotó: Unger Tamás

- A két horvátországi edzőtábor nagy segítségünkre volt, Rovinjban az erőgyűjtésre fektettük a hangsúlyt, Medulinban viszont erős csapatok ellen négy meccset is játszottunk - mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. - Habár Medulinban akadtak gondok a pályák minőségével, most már visszasírjuk az ottani viszonyokat. Mióta ugyanis hazajöttünk, egyszer sem tudtunk füvön edzeni, csak a Videoton ellen, Felcsúton futballoztunk normális talajon. Ami a játékosmozgást illeti, bízom abban, hogy noha Calvente, Gajdos, Bamgboye és Mészáros sem kész játékos még, tudják pótolni Gaál Bálintot, illetve a Vasashoz távozott támadónk góljait. Hátul pedig
remélhetőleg a Devecseri-Jancsó duó feledteti Hegedűst. Két kulcsemberünket veszítettük el télen, és egye-lőre nem csaphatunk a levegőbe, hogy máris sikerült pótolnunk őket. Ráadásul a sérült Rózsa Dániellel, Jánvári Gáborral és Németh Márióval továbbra sem számolhatok tavasszal. Ennek megfelelően a céljainkat illetően is óvatosabbak vagyunk, a legfontosabb, hogy mihamarabb elérjük a bentmaradáshoz szükséges pontszámot és ne kelljen idegeskednünk. Közben építjük a jövő csapatát is. A fiúk jó erőben vannak, nagyon várják a rajtot, a formaidőzítés is jól sikerült.

ELMARADHAT A SZOMBATI BAJNOKI

Egyelőre kérdéses, hogy megrendezik-e a szombati Vasas-Haladás bajnokit. Az Illovszky-stadion lebontását követően az angyalföldiek a felújított újpesti Szusza Ferenc-stadiont jelölték meg hazai pályaként - ám ott több biztonságtechnikai probléma is akad, és a gyepszőnyeg sincs túl jó állapotban. A Vasas FC vezetése ezért abban állapodott meg az MLSZ illetékeseivel, hogy a ma délelőtti biztonságtechnikai ellenőrzés és pályahitelesítés után felmérik a gyepszőnyeg állapotát is, majd - a Vasas szakmai stábjának véleményét figyelembe véve - közösen hoznak döntést arról, alkalmas-e a talaj a mérkőzés megrendezésére.

Magyar futball, 2017...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!