Sport

2014.09.10. 11:50

Rajtra készen - Merész tervek a HVSE női kéziseinél

Szombathely - A hétvégén rajtol a 2014/2015-ös NB I/B-s női kézilabda-bajnokság. A tavaly bronzérmet szerző Haladás VSE megerősítette kerettel, merész tervekkel vág neki a szezonnak.

Tóth Gábor

 

Szombaton 18 órás kezdéssel a Pénzügyőr SE gárdáját fogadja a Rohonci úti munkacsarnokban a HVSE. Az első bajnoki meccs előtt sajtótájékoztatón mutatták be a klub új játékosait, a vezetők pedig a célokról adtak tájékoztatást.

Sági József, a városi közgyűlés kulturális és sport bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket és a város támogatásáról biztosította a klubot.

Pődör Zoltán, a HVSE elnöke elmondta, hogy a tavalyi történelmi bronzérem után a klubvezetés ismét legalább a dobogóra várja a csapatot, de megítélése szerint a bajnoki cím, így a feljutás is benne lehet a pakliban.

Bölöni Roland, a Haladás VSE NB I/B-s női kézicsapatának edzője bemutatta az új játékosokat. A kapus Simona Hajduk Horvátországból, az első ligás Varasd együtteséből érkezett Szombathelyre. A balátlövő Pados Mónika és balkezes jobbátlövő Gaylhoffer Ildikó egyaránt FTC-nevelés, mind a ketten hiányposztra érkeztek. Az utánpótlásból a rendkívül gólerős balszélső, Gőrffy Réka került fel a felnőtt kerethez. Érdekesség, hogy Réka rendkívül fiatalon szolgált rá a bizalomra, hiszen még csak első éves gimnazista (az NLG diákja). A tréner szerint a keretet sikerült megerősíteni, a játékosállomány bővebb lett, így kiegyensúlyozott teljesítményt vár a csapatától. Annak ellenére is, hogy egy tavalyi kulcsemberére Németh Krisztára nem számíthat – a játékost az elmúlt három évben háromszor műtötték súlyos sérüléssel, ezért felhagyott az aktív sporttal.

– Vélhetően öt-hat csapat harcol majd az érmekért – kezdte az esélylatolgatást Bölöni Roland. – A mezőny nagyon kiegyenlített. A dobogó elvárható eredmény, a bajnoki címhez azonban nagy szerencsére is szükségünk lenne. Remek körülmények között készülhettünk az elmúlt hetekben, a lányok nagyszerűen dolgoztak, de a sok új ember miatt még formálódunk, így az első néhány forduló a csapatépítésről szól.

A HVSE a 2014/2015-ös szezonban nem indít csapatot az NB II-ben, mivel az utánpótlás korosztály játékosai számára amúgy is zsúfolt a versenynaptár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!