Sport

2015.05.05. 15:53

Ringben az utánpótlás

Szépen teljesítettek a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó SE fiataljai az utánpótláskorú versenyzők országos seregszemléjén.

Tóth Gábor

Az országos, négynapos erőpróbán a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó SE három versenyzője képviselte a vasi színeket.

A junior lányok 50 kilós súlycsoportjában hárman indultak. A korosztályos válogatott Finesz Kamillának kiemeltként csak a döntőben kellett ringbe lépnie, egyhangú pontozással verte egri ellenfelét, aranyérmet szerzett.

Finesz Kamilla aranyat nyert

A serdülő 56 kg-osok mezőnyében hatan küzdöttek. Radics Béla az első fordulóban erőnyerő volt. Majd az elődöntőben már az első menetben feladásra kényszerítette taksonyi ellenfelét. A fináléban egy erős mohácsi riválissal találta magát szembe, de határozott, technikás boksszal, egyhangú pontozással nyert. Béla első helye válogatott kerettagságot ért, ha tartja jó formáját, akkor indulhat a nyári oroszországi korosztályos Európa-bajnokságon.

Radics Béla is első lett. Fotó: FITT-Box ÖSE

A junior 60 kg népes mezőnyt, 16 sportolót vonultatott fel. Jankó Krisztián az első fordulóban egyhangú pontozással verte hajdúsámsoni ellenfelét, míg a negyeddöntőben szoros mérkőzésen, megosztott pontozással kapott ki törökszentmiklósi riválisától.

– Két aranyéremmel és egy ötödik hellyel zártunk. Elégedett vagyok versenyzőinkkel, sokat fejlődtek az utóbbi időben, egyre jobbak lesznek – értékelt a kőszegiek edzője, Varsányi Áron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!