Sport

2015.04.24. 16:14

Sínen a Dobó SE: nagy fejlesztés az edzőközpontban

Szombathely - Már megkezdődtek a munkálatok a Sugár úti Atlétikai Centrumban - júniusra befejeződik az a 101 millió forintos beruházás, amellyel a világ legkorszerűbb dobópályájává válik a Németh Pál Dobóakadémia „birodalma”.

Szendi Péter

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozásában a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) támogatásával bruttó 101 millió forintos ingatlanfejlesztés kezdődhetett meg a Sugár úti dobópályán – jelentették be az érintettek pénteken sajtótájékoztató keretében. Gyulai Miklós, a MASZ elnöke elmondta, hogy állami forrásból a szövetség 2020-ig 12 milliárd forintot fordíthat létesítményfejlesztésre. Természetes, hogy a magyar atlétika egyik legeredményesebb fellegvára azután, hogy elsőként érdemelte ki az akadémiai címet, az elsők között részesülhet ebből az összegből. Annál is inkább, mert a dobócentrum megérett a felújításra. A következő években a mostani beruházást a futópálya felújítása, illetve futófolyosó, vagy állandó fedett munkacsarnok építése követheti. Dr. Puskás Tivadar polgármester Koczka Tibor sportért is felelős alpolgármester kíséretében leszögezte, hogy a Sugár úti ingatlan az önkormányzat tulajdona, de a közgyűlés 2013-ban hozott döntése értelmében 15 évig a Dobó SE a használója.

Horváth Vilmos, a Dobó SE elnöke azt idézte fel, hogy a Sugár úti dobópályán egy sufniból Gécsek Tibor Európa-bajnoki győzelme után épülhetett fel egy kis iroda és egy raktárhelyiség, majd a második ütemben az egyesület elnökségi tagjai a saját kezükkel építették meg a mostani munkacsarnokot.

Most pedig eljött a fejlesztés harmadik üteme. A 101 millió forintból felújítják a meglévő dobóköröket, amelyek fűthetők lesznek (nem kell többet jeget törni), két új gyakorló helyet is építenek. Bővítik a meglévő edzőtermet, amely rekortán borítást is kap majd, de három öltözőt is alakítanak ki az épületben. Lesz villanyvilágítás a dobópályán (a több mint 50 versenyzővel nem tudnak sötétedésig végezni az edzésekkel) és automata öntözőrendszer is. Az energiaellátást pedig napelemek segítik majd. Június 17-ére, a Németh Pál emléknapra tervezik a megújult létesítmény átadását.

Már megkezdődött az építkezés (a háttérben). Bővül az edzőterem és öltözőket is alakítanak ki. Elöl a Dobó SE legjobbjai és a sikerkovácsok. Balról: Németh Zsolt mesteredző, Németh László edző, Halász Bence, Pars Krisztián, Németh Kristóf, Gyurátz Réka és Gergelics Cintia. Fotó: Szendi Péter

Németh Zsolt mesteredző az egyesület előtt álló szakmai feladatokról szólt. A közeljövőben két rangos versenynek is házigazdái lesznek. Május 3-án a Savaria Kupának, amely a MASZ Szuperliga pénzdíjas versenysorozatának második szabadtéri állomása. A gyermektől a felnőtt korosztályig indul mindenki, aki a honi súlylökésben, diszkosz- és kalapácsvetésben számít. Egy hétre rá, május 9–10-én kétnapos verseny keretében bonyolítják le – 40 versenyszámban – a magyar csapatbajnokság nyugati elődöntőjét. A nevezett 12 csapatból csak hat juthat a szeptemberi döntőbe. A szombathelyi klubok közül a Németh Pál Dobóakadémia és a SZoESE önállóan, a Haladás VSE Pannónia Príma elnevezésű csapatba társulva indul. 2009, 2010 és 2011 után ismét lesz Németh Pál Memorial. Ám a szeptemberi nemzetközi kalapácsvető viadalra – megfelelő anyagi források híján – ezúttal nem a világ felnőtt élvonalát hívták meg, hanem az U23-as és a junior korosztályét – oda tartoznak a magyar, sőt a helyi utánpótlásversenyzők is.

Szó esett az idei öt világversenyről – amelyekre a Dobó SE-ből összesen 18-an pályáznak; nyolcan már teljesítették is a szintet –, valamint a jövő évi olimpiáról is, amelyre a biztos induló Pars Krisztiánon kívül még öt kalapácsvető próbál szintet dobni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!