Sport

2016.09.27. 13:02

Szentpéterfáról a Bundesligába - Videóval

Sopron, Mattersburg, Eberau Szentpéterfa – Az elmúlt hétvégén az élvonalbeli osztrák labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 9. fordulójában a Mattersburg színeiben bemutatkozott egy szentpéterfai fiatalember, Varga Barnabás, aki kacskaringós úton jutott el idáig.

Tóth Gábor

Varga Barnabás a szentpéterfai pályán rúgott először labdába, majd a Lurkóban és az Illés Akadémián pallérozódott. Aztán - egészen fiatalon - következett Ausztria, a Szentpéterfával szomszédos Eberau.

- Barni 16 éves korában került hozzánk, ilyen-olyan okok miatt - kezdte Varga Barnabás korábbi edzője, játékostársa, Lukács Tihamér, aki most egyfajta mentorként egyengeti az útját.

- Kicsi volt, vékony, és nem sokan gondolták volna, hogy egyszer majd Bundesliga-játékos lesz belőle. Ám azt már kezdetektől lehetett látni, hogy van benne valami olyan dolog, amit nem lehet tanulni - nevezhetjük talán genetikai adottságnak. Egészen kiváló volt a technikai képzettsége, a kondíciója, és már egészen fiatalon értette, érezte a játékot. Az edzőjeként bizalmat szavaztam neki Eberauban, és beindult a szekér. Igaz, sok pszichológai órát tartottam neki, a fociról, a profivá válás rögös útjáról beszéltünk a buszozásaink alatt, pizzázás vagy éppen farakás közben. A pályán pedig igyekeztem gólpasszokkal segíteni. Megérte. Én is vidéki, csíkszeredai gyerek vagyok. Eljutottam az NB I-ig, játszhattam Oroszországban, Portugáliában. Pontosan tudom, milyen problémákkal kell szembe néznie egy ilyen fiatal játékosnak. Örülök, hogy segíthettem.

- Már tavaly télen is sokan érdeklődtek Barni iránt, de most nyáron valóságos dömping volt - folytatta Lukács Tihamér. - Szerintem jól döntöttünk, a Mattersburg volt a legkitartóbb és a legkorrektebb kérő. Beszéltem a Haladással is, de nem mutattak komoly érdeklődést iránta. Most kölcsönszerődéssel játszik Mattersburgban, ha megfelel, akkor a klub kivásárolhatja az Ebereutól. Barni erényeiről talán annyit, hogy szenzációs a fejjátéka, jó ütemben, nagyon magasra ugrik, érzi, hogy hol a kapu, kevés helyzet kell neki a gólhoz.

Fotó: Lukács Tihamér

- Amikor eljöttem Szombathelyről, nem gondoltam, hogy valaha még játszhatok az élvonalban - árulta el Varga Barnabás. - De Eberauban jó közösségbe, jó csapatba kerültem. Megbecsültek, bíztak bennem, egyre jobban ment a játék. És egyre több csapat érdeklődött irántam. A nyáron végül váltottunk, elfogadtuk az élvonalban szereplő Mattersburg ajánlatát. Igaz, pontosan tudtuk, hogy első lépésben a negyedik vonalban szereplő második gárdához irányítanak. Az Eberau is a negyedik vonalban játszik, de úgy gondoltuk, hogy a fiókcsapatnál azért jobban szem előtt leszek. Jól kezdtem a szezont, hét meccsen hét gólt rúgtam. Aztán csütörtökön szóltak, hogy az első csapathoz kell mennem. Pénteken edzettem egyet a Bundesliga I-es gárdával, majd szombaton máris a kezdőben találtam magam. Minden olyan gyorsan történt, hogy meglepődni sem volt időm. Sokkal gyorsabb a tempó, keményebbek az ellenfelek. Odatettem magam, igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, és a végére azért elfáradtam. Végigjátszottam a meccset, adtam egy gólpasszt, a meccs 1-1-es eredménnyel zárult. Az edző, Ivica Vastic a mérkőzés után azt mondta, hogy bemutatkozásnak jó volt a teljesítményem. De nem ígért semmit. Szombatig az első csapattal edzhetek, aztán majd kiderül, hogy melyik osztályban játszom a hétvégén. Nagyon bízom benne, hogy megragadok az első csapatnál.

ORF interjú meccs után>>

Mérkőzés összefoglaló>>

- A nyár óta Sopronban lakom, ingázok Mattersburg és Sopron között - folytatta Varga Barnabás. - Sokat dolgoztam, hogy ilyen lehetőséghez jussak, mindent a focinak rendelek alá. Már hat-hét éve Ausztriában játszom, a nyelvvel, a beilleszkedéssel nincs problémám, mindenkivel el tudok beszélgetni - de azért nagyon izgultam, amikor a meccs után rövid interjút kellett adnom az osztrák televíziónak. Mindent el fogok követni, hogy valóra válthassam az álmomat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!