Sport

2017.05.24. 18:10

A sok gonddal-bajjal küszködő Viktória idén is a harmadik helyre futott be

SZOMBATHELY - Megismételte tavalyi remek szereplését a Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata. Csordás Csaba együttese ismét bronzérmet szerzett.

Pum András

Az alapszakaszt a harmadik helyen záró Viktóriának deklarált célja volt a bajnoki finálé. Ám a felsőházi rájátszásban nem sikerült előrelépnie, egy döntetlen mellett öt vereséget gyűjtött be a vasi együttes. A bronzcsatára aztán ismét felszívták magukat Tálosiék, és összesítésben 2-1-re verték a Győri ETO-t.

Megismételte tavalyi remek szereplését a Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata, valamennyi játékosa, vezetője hozzátette a magáét a harmadik helyhez Fotó: Szendi Péter

- Sajnos a felsőházban nem tudtunk kilépni az árnyékunkból, a mumus MTK-val való párharcokat elveszítettük - mondta Csordás Csaba, a Viktória vezetőedzője. - Ennek egyik oka volt, hogy tavasszal végig sérülések, betegségek sújtottak bennünket. Bíró Barbara, Tálosi Szabina, Tóth Alexandra, Magyarics Zoé, Heike Manhart, Szakonyi Emese mind-mind hosszabb időre kidőlt. Márpedig valamennyien meghatározó futballisták. Meggyőződésem: amennyiben valamennyiükkel folyamatosan számolhatok, a bajnoki döntőre is nyílt volna esélyünk. S ahogy ott az MTK meglepetést okozott az FTC ellen, mi is képesek lettünk volna rá. Ami a bronzcsatát illeti, noha mindhárom összecsapás szorosan alakult, egy pillanatig sem idegeskedtem, tudtam, jobbak vagyunk a Győrnél. Az első meccsen végig jobbak voltunk, a másodikon a második félidőben kis gödörbe kerültünk, amit a hazaiak kihasználtak. A mindent eldöntő találkozó végén a tizenegyespárbajban pedig a lányok megmutatták, hogy mentálisan erősek. Összességében a sok sérülés miatt rengeteg gonddal, problémával küszködtünk, így bár a bajnoki döntő volt a cél, örülünk a bronznak is. Úgy is mondhatnám: felértékelődőtt a harmadik helyünk. A tavalyi bronz-érem számomra azért volt kedves, mert akkor kerültem a Viktóriához, a mostani pedig az előbb említett okok miatt. meggyőződésem, az első négy csapat - MTK, FTC, Győr és a Viktória - tavalyhoz képest erősödött, keményebb, jobb meccseket vívtunk egymással. A Magyar Kupában az elődöntőben az FTC otthonában véreztünk el, ha szerencsésebb a sorsolásunk, a finálé is meglehetett volna. Arra viszont büszke vagyok, hogy magában a bajnokságban egyedül mi győztük le a Fradit. Ami a csapatomat illeti, szakmailag és emberileg is maximálisan elégedett voltam a lányokkal. Persze évről évre fejlődni kell, jövőre még fényesebb érmet célzunk meg.

Nagy mozgás nem várható a játékoskeretben, elképzelhető, hogy csak érkezők lesznek.

- Mint említettem is, a keret valamennyi tagjával elégedett vagyok, a két fiatallal, Fördős Beatrixszal és Nagy Vanesszával külön is - így az lenne a legnagyobb erősítés, ha valamennyiüket megtartanánk. Ugyanakkor szeretnénk két-három olyan futballistát szerződtetni, akik extra minőséget visznek a játékunkba. Egyelőre nem álltunk le az edzésekkel, június elejéig tréningezünk, aztán július elején elkezdjük a felkészülést a következő bajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!