Sport

2013.09.03. 16:00

Szombathelyi Nagy Sportágválasztó

Pénteken és szombaton már negyedik alkalommal rendezik meg a Szombathelyi Nagy Sportágválasztót a Savaria Egyetemi Központban (SEK).

Horváth Erika

Három évvel ezelőtt szövetkezett először a SEK és a Pannonsport Kft. - együttműködésük eredménye, hogy Szombathely is bekapcsolódott a Budapesten "őshonos " Nagy Sportágválasztó rendszerébe. Három - a városi önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően is - kiválóan sikerült rendezvény után szeptember 7-én és 8-án - pénteken és szombaton - negyedik alkalommal várják a fiatalokat, hogy megismerkedhessenek a közel negyven sportágból álló kínálattal, amelyikhez kedvet kapnak, ki is próbálhassák, és így akár rá is találjanak az igazira .

Sok más sportág között az amerikai futballal is lehet ismerkedni (Fotó: Kiss Teodóra)

Kedden sajtótájékoztatón ismertették a szervezők - a házigazda intézmény és a Pannonsport Kft. - képviselői az idei sportágválasztó tudnivalóit. Akárcsak az elmúlt években, a hagyományos(abb) sportágak mellett ezúttal sem hiányoznak majd a különlegességek. Az egyes sportágak standjait a SEK udvarán, az A-épületben található tornateremben, illetve a sportcsarnokban és annak alagsorában találhatják meg az érdeklődők - edzők, már az adott szakosztályban sportoló fiatalok, illetve sportszakos egyetemisták kínálják a "portékát " és segítenek a próbálkozóknak. Ahogy az elmúlt években, ezúttal is lesz pontgyűjtés, az öt sportágat kipróbálók apróbb ajándékokat kapnak - akár a hétvégi tornász GP-re is belépőt. Újdonság, hogy a létszámához viszonyítva legjobban mozgósító általános-, középiskola és óvoda sportszervásárlási utalványt kap.

Az intézmények - iskolák, óvodák - idén is örömmel készülnek a sportágválasztóra, hisz az előző években elnyerte a tanárok és gyerekek tetszését is. Tovább bővül a kör, már városkörnyéki iskolák is jelezték részvételi szándékukat. Pénteken elsősorban a szervezetten, iskolákból, óvodákból érkező csoportokat várják 9 16 óráig. (A hivatalos megnyitó 10 órakor lesz.) Szombaton inkább a családokra, egyéni látogatókra számítanak a szervezők 10 14 óráig. Utána megkezdik a sportcsarnok előkészítését a Fitt-mix alakreform edzésre, amit Rubint Réka vezet. De ez már egy másik (viszont hasonlóan jó és hasznos program).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!