Sport

2016.07.18. 18:45

Szuper hetedik hely - erőn felül teljesített a Vasasszonyfa

Vasasszonyfa - Újoncként teljesítette a célkitűzést, a középmezőnyben végezve biztosan őrizte meg tagságát a legmagasabb osztályban, a Szuperligában a Sport36-Vasasszonyfa SE férfi tekecsapata.

Horváth Erika

Óriási teljesítmény volt már az is, amikor egy évvel ezelőtt a vasi kistelepülés, Vasasszonyfa tekecsapata megnyerte az NB I. nyugati csoportját, amellyel kiharcolta, hogy Magyarország legjobb 12 együttese között küzdhessen. Mi is lehetett volna az első szuperligás szezonban a célkitűzés, mint a bentmaradás?

- Elmondhatjuk, hogy a csapat eddigi legjobb eredményét értük el. Erőn felül teljesítettünk, hiszen hét győzelemmel, három döntetlennel és 12 vereséggel - 17 ponttal - a hetedik helyen végeztünk - mondta Tóth Róbert, a vas-asszonyfai csapat vezetője, egyben játékosa is. - Pedig újoncként nagyon kedvezőtlen volt a sorsolásunk, az előző szezonban 1-4. helyen záró, világbajnokokkal felálló csapatokkal kezdtünk. Így számunkra gyakorlatilag az 5. fordulóban kezdődött a pontvadászat. Nyertünk többször idegenben is, és az is nagy fegyvertény, hogy a három fővárosi csapat egyikétől sem kaptunk ki. Az Erőmű ellen bravúrgyőzelmet arattunk, az FTC és a BKV ellen pedig az utolsó dobásokon múlott a győzelem - de a döntetlen is ragyogó eredmény. Összességében elmondhatom, hogy sehol sem vallottunk szégyent, mindenhol tisztesen helytálltunk, 8-0-s vereségünk nem is volt. Az egyetlen mérkőzés, amelyik nem illik a képbe, az a hazai Nyíregyháza elleni bajnokink, ami rosszul sikerült (2:6). Viszont Szolnokon bravúros győzelmet arattunk, de a hazai FTC elleni sikerrel sem kalkuláltunk előzetesen. És mindezt úgy, hogy a játékoskeretünk szinte ugyanaz volt, mint az NB I-ben. Csak a rutinos Albert Lászlóval egészültünk ki, ám Tímár Krisztián elfoglaltsága miatt csupán egy mérkőzésen tudott a rendelkezésünkre állni az idényben. Hiányérzetünk csak az ificsapatunkkal kapcsolatosan lehet, kicsit többet vártunk a kilencedik helynél.

A Sport36-Vasasszonyfa SE csapatában az egyik legjobb faátlaga Horváth Zoltánnak volt. Balról Tóth Róbert csapatvezető. Fotó: Unger Tamás

Tóth Róbert egyénileg senkit sem akart kiemelni.

- Mindenki megpróbálta a maximumot nyújtani - folytatta. - A Szuperligában 600 fával is ki lehet kapni és a pályák sem egyformák. A szombathelyi VAOSZ - ahol mi játszunk - az egyik legnehezebb pálya ebben az osztályban. Itt az egész szezonban csupán hat 600 fölötti faeredmény született, és ebből három a mi játékosainké: Horváth Zoltán kétszer, Molnár Pál egyszer szárnyalta túl.

Már tudott, hogy az idei U23-as világbajnokságon párosban bronzérmes Molnár Pál a szomszédvár Répcelak csapatához igazolt.

- Távozása nagy érvágást jelent nekünk, ilyen szintű játékost biztosan nem tudunk igazolni. Még alakulóban vannak a dolgaink. Annyi biztos, hogy július 26-án megkezdjük a felkészülést, indulunk felkészülési tornákon is. Az előttünk álló szezon célkitűzése pedig majd attól függ, hogy milyen lesz a mi csapatunk, illetve az ellenfeleké - zárta értékelését Tóth Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!