Sport

2016.07.20. 15:30

Teljes a megyei I. mezőnye - Nincs elég gyerek, de az MLSZ ragaszkodik szigorúbb szabályokhoz

Megyei körkép - A labdarúgó megyei I. osztály 16 csapata már ismert, a többi divízióban az ifjúsági együttesek vonatkozó szigorítások miatt egyelőre várni kell a csoportbeosztásokra.

Török Tibor

Ahogy arról már beszámoltunk, az MLSZ-t nem érdekelte különösebben, hogy az aprófalvas Vas megyében fizikailag lehetetlen összehozni az U19-es utánpótlás csapatokat úgy összeállítani, hogy azokban 23 éves korig szerepelhetnek túlkorosok. Így aztán a csapatok egy része a megyei II. osztályban azzal van elfoglalva, hogy a valóságtól és demográfiai adatoktól teljesen elszakadt központi előírásoknak megfeleljen - fiatalokra vadászik.

Mivel a klubokat súlyos szankciók fenyegetik, ha az utánpótlás-csapat nem tud kiállni, így egyelőre több egyesületről nem tudni, vállalja-e a megyei II-t, vagy eggyel lejjebb indul. Emiatt aztán a megyei II-re nevezett 40 csapat nem tekinthető véglegesnek, így sorsolás sincsen, várhatóan augusztus elején tartják meg.

Nádasdi gólöröm a bajnoki címről döntő meccsen: ősztől megyei I-ben folytatja a csapat. Fotó: Szendi Péter

A csoportbeosztásokra is csak tervek vannak a megyei II-ben, a szövetség kivár, hogy tudják-e teljesíteni a feltételeket a klubok. A megyei III. felosztása pedig a felsőbb osztály után következik majd.

Megyei I.

Az osztályban 16 csapat indul, ahogy ismert, a bajnok Körmend nem vállalta az NB III-as indulást. A megyei II-es bajnokok közül a Ják marad az alsóbb osztályban, a Gérce helyett az Uraiújfalut kérték fel, míg a Körmendi-csoport győztese, a Nádasd a megyei I-ben szerepel ősztől. A Kemenesalja a legjobb kiesőként bent maradt, a Tápláni KSK és Csepreg viszont kiesett. A bajnokság augusztus 21-én rajtol el. A csapatok:

Celldömölk, Egyházasrádóc, Jánosháza, Kemenesalja, Király SZE, Körmend, Kőszeg, Nádasd, Rábapaty, Répcelak, Rum, Lukácsháza, Szentgotthárd, Uraiújfalu, Vasvár, Vép.

Megyei II.

Ahogy említettük, csoportbeosztás még nincsen, jelen állás szerint ők neveztek az osztályba: Balogunyom, Bozsok, Felsőcsatár, Gencsapáti, Gyöngyöshermán-Szentkirály, Honvéd Sé, Ják, Vasszécseny, Söpte, Szentpéterfa, Szombathelyi Spari, Tanakajd, Tápláni KSK, Torony, Újperint, Zanat. Bajánsenye, Csákánydoroszló, Szakonyfalu, Ivánc, Körmend VSE, Körmendi Téglagyár, Magyarszecsőd, Őriszentpéter, Rábagyarmat, Rábahídvég, Rábatótfalu, Szarvaskend, Viszák, Bük, Csénye, Csepreg, Gérce-Vásárosmiske, Ikervár, Jákfa, Sitke, Mersevát, Ölbő, Pecöl-Kenéz-Megyehíd, Püspökmolnári, Szeleste-Pósfa, Szergény.

Megyei III.

Az osztályra nevezett 47 csapat nevezett, csoportbeosztás később várható: Arborétum-Herény, Acsád-Meszlen, Bucsu, Cák, Csepreg II., Gyöngyösfalu, Kőszegfalva, Nárai, Nemeskolta, Perenye, Pornóapáti, Sorkifalud-Gyanógeregye, Vasasszonyfa, Vassurány, Csörötnek, Alsószölnök, Gasztony, Gersekarát, Halogy Vasalja, Körmend Városi Sportegyesület, Magyarlak, Máriaújfalu, Nagykölked, Nagyrákos, Oszkó-Győrvár, Őrimagyarósd, Pankasz, Rönök, Szalafő, Telekes, Vasvár, Alsóújlak, Boba, Hegyhát-Sótony, Hosszúpereszteg, Izsákfa, Keléd, Kemenesmagasi, Kenyeri-Cserhát, Mesteri, Nagysimonyi, Nemeskocs, Ostffyasszonyfa, Rábasömjén, Répcevölgye-Bő, Simaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!