Sport

2015.07.03. 12:59

Tenisz: vasárnap hazai pályán a Kőszeg

Kőszeg – A bő egy hónapos szünet után folytatódik az OB I-es tenisz csapatbajnokság. Szombaton idegenben, vasárnap hazai pályán meccsel a Kőszegi SE.

Tóth Gábor

A Kőszegi SE eddig öt fordulót tudott le a 2014. évi I. osztályú országos férfi tenisz csapatbajnokságból: négy győzelem, egy vereség a mérleg. Így a vasi gárda holtversenyben az előkelő második helyről várja a nyolc csapatot felvonultató alapszakasz utolsó két mérkőzését. A Kőszegi SE szombaton a Budaörs vendégeként lép pályára, vasárnap pedig a Pécsi VSK-t fogadja – mindkét találkozó 10 órakor kezdődik.

– Már mindenképpen a négy között zárjuk az alapszakaszt, ezzel bejutottunk a felsőházi rájátszásba, vagyis az alap célkitűzést teljesítettük – árulta el Koltay Árpád csapatvezető. – Így az alapszakasz utolsó két mérkőzését légiósok nélkül vívjuk meg, az osztrák Hirn Stefan és a szlovén Jarc Rok pihenőt kap – igyekszünk lehetőséget adni a fiataloknak. A budaörsi mérkőzés ki-ki meccs lesz, mindkét félnek 50 százalékot adok a győzelemre. A Pécset viszont le kell győznünk hazai pályán. Reális esélyünk arra van, hogy a második vagy a harmadik helyen jussunk be a felsőházi rájátszásba. Sérültünk, hiányzónk nincs, vasárnap várjuk a szurkolókat a szezon utolsó hazai meccsére.

A bajnokság augusztus 11-12-én a rájátszással zárul, a felsőházi rájátszásnak a budapesti Nemzeti Teniszcentrum ad otthont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!