Sport

2017.04.26. 17:20

Tíz vasi érmes helyezés a kötélugró-diákolimpián

Tíz éremmel - két arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal - tértek haza a diákolimpia országos döntőjéről a Vas megyei kötélugrók.

Horváth Erika

A megyei döntők után 32 Vas megyei versenyző vehetett részt az országos versenyen, ahol mind a hat korosztályban A (profi) és B (amatőr) kategóriában küzdöttek az összetettbeli érmekért gyorsasági és szabadon választott számokban, illetve a szombathelyiek három formációval is indultak. (Az amatőrök is lehetettek igazolt versenyzők, profinak az számított, aki országos szövetségi versenyen már végzett az első tízben.)

A Szombathelyi Kötélugró Klub versenyzőinek nevéhez nyolc összetettbeli dobogós hely fűződik. Diákolimpiai bajnoki címet szerzett az A kategória I. korcsoportjában Nagy Lotti (Gothard) és a II.-ban Papp Virág (Zrínyi) - mindketten a részfeladatokban is az élen végeztek. Ezüstérmet érdemelt ki az amatőrök között Goldmann Eliza (Gothard), Németh Hunor (Nyitra), a profiknál Gyurkó Gloria (Bolyai), Varga Flóra (Waldorf) és az I. korcsoportos formáció - Nagy Lotti, Baumgartner Luca, Papp Virág, Gyurkó Gloria -, bronzot Nagy Lola (NLG).

A Szombathelyi Kötélugró Klub népes csapatából - Füle Magdolna (balról) és Bánhegyi Attila (jobbról) tanítványai közül - nyolcan nyertek összetett érmet, további 13 versenyző oklevelet valamelyik részfeladatban elért 1-3. helyért Fotó: Gombkötő Regina

A gersekaráti Kötélugró DSE tagjai két ezüsttel gazdagodtak Kiss Rebeka (Kardos, Vasvár) és Pintér György (Rázsó, Körmend) jóvoltából.

A jobb vasi eredmények. A kategória. I. korcsoport, lány: 1. Nagy Lotti (Gothard), 2. Gyurkó Gloria (Bolyai), 7. Baumgartner Luca (Gothard). Formáció: 2. Vas megye (Nagy Lotti, Baumgartner Luca, Papp Virág, Gyurkó Gloria). II. kcs., lány: 1. Papp Virág (Zrínyi), 9. Pásztorházy Emma (Gothard). Formáció: 7. Vas megye (Baumgartner Sára, Halmosi Dézi, Pásztorházy Emma, Németh Zorka). III. kcs., lány: 4. Bakó Lili (Paragvári), 5. Kovács Kitti (Brenner), 7. Fekete Anna (Bolyai). Formáció: 6. Vas megye (Gyurkó Flora, Kovács Kitti, Fekete Anna, Vámosi Virág). IV. kcs., lány: 2. Varga Flóra (Waldorf, Perintparti), 5. Gyurkó Flavia (Bolyai). V. kcs., lány: 5. Komlósi Kata (NLG). VI. kcs., lány: 3. Nagy Lola (NLG). B kategória. I. kcs., lány: 2. Goldmann Eliza (Gothard), 8. Dénes Hanna (Gothard). Fiú: 2. Németh Hunor (Nyitra). II., kcs., lány: 2. Kiss Rebeka (Kardos). Fiú: 5. Vörös János (Gersekarát). IV. kcs., fiú: 5. Vörös Bálint (Gersekarát). V. kcs., lány: 4. Kolics Manuéla (Horváth B.) V-VI. kcs., fiú: 2. Pintér György (Rázsó, Körmend).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!