Sport

2013.11.08. 16:10

A remeklő Kecskemétnél a Körmend

Címkék#kosárlabda

A hétközi moszkvai EuroChallenge találkozó után nincs sok ideje a felkészülésre a Körmendi kosárcsapatnak. A piros-feketék vasárnap 18.30-kor lépnek pályára Kecskeméten, az élvonalbeli kosárlabda bajnokság 7. fordulójában.

Bár szerdán, az orosz fővárosban remekül kezdett a Körmend, végül a hazaiak magabiztosan nyerték a találkozót. Az Alba Fehérvár legyőzése óta nem sok sikerélmény jutott Fodoréknak, ráadásul a klub vezetése is jelezte, hogy a Szeged elleni hazai fiaskót már nem hagyhatja szó nélkül. Bár a részleteket csak az érintettek tudják, de amennyiben a csapat ebben az évben nem szerez legalább annyi győzelmet, amennyit a vezetők elvárnak tőlük, akkor pénzbüntetésre és személyi változásokra is számíthatnak.

Fodor Gergely (labdával) egy hete, a Szeged elleni mérkőzésen szenvedett bokasérülést (Fotó: Szendi Péter)

A körmendiek csütörtökön érkeztek haza, vasárnap pedig bajnokira szólítja őket a sorsolás. Kecskeméten sem lesz könnyű dolguk, mert az újonc öt győzelemmel kezdte a bajnokságot és csak legutóbb, Pakson veszítette el veretlenségét. Sztojan Ivkovics csapata az utolsó negyedben bukta el azt a találkozót úgy, hogy sérülés miatt nem játszhatott Nikola Jovanovics.

- Valóban, nincs túl jó passzban a csapat - mondta Hencsey Tamás, a piros-feketék vezetőedzője. A soproni meccs talán még bele is fért volna, de a Szeged elleni hazai fiaskó szerintünk is elfogadhatatlan volt. Nem könnyíti a dolgunkat, hogy Zsarko Rakocsevics lába Moszkvában megsérült, azért is játszott kevesebbet a megszokottnál. Fodor Gergely pedig még a Szeged ellen szenvedett bokasérülést. Pedig mindenkire szükségünk volna, hiszen a Kecskemét jó formában van, jól kezdte a bajnokságot és eddig a legkevesebb kosarat kapta. Erős tehát a védelme. Emellett nagyon hatékony a Wittmann Djeraszimovics páros, ők adnak fazont a játéknak. Fontos lesz, hogy a védekezés jó legyen, de támadásban is jobb játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy nyerhessünk a tabellán jelenleg második csapat otthonában. Számunkra most is a gyors játék lehet üdvözítő, ami persze kockázatokat hordoz, hiszen benne van a hiba lehetősége, de felállt védelem ellen nehezebb a dolgunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!