Sport

2016.10.06. 12:23

Új, fiatal, lendületes gárda - Sok balszerencsés sérülés nehezíti a piros-feketék dolgát

Körmend - A két érmet, köztük Magyar Kupa-győzelmet hozó tavalyi esztendő után új úton indult el az Egis Körmend NB I-es kosárcsapata.

Németh Zsolt

A helyi fiatalok kiemelt szerepeltetése mellett a gárda hazai és idegenlégiós keretét is szinte teljesen megújították.Maradt szülővárosában a csapat kapitánya, a tősgyökeres Ferencz Csaba, ugyanakkor Tóth Norbert, Lakosa Zsolt és Farkas Attila máshol folytatja, míg Körmendre igazolt Horti Bálint és Csorvási Milán. Öt junior vagy kadet korú játékos lett a felnőtt keret tagja, Németh Ákos, Molnár Levente, Doktor Péter, Márton Ádám és Oroszi Bence.

Az idegenlégiós kontingensben egyedül Parrish Petty lehet ismerős, hiszen a korábbi külföldiek közül egyedül ő tért vissza. Igaz, ő is úgy, hogy a posztra elsőként kiszemelt Gerry Blakes nem felelt meg a próbajátékon. Tyler Larson pedig komolyabb sérülést szenvedett, aminek gyógyulását nem lehetett kivárni, ezért jött Devon Saddler, aki a hét elején lejárt próbajátéka után végleges szerződést kapott.

Rajtuk kívül a csapatot erősíti Terry Allen, Jordan Loveridge és Lenzelle Smith. Mindhárman biztató teljesítményt nyújtottak a felkészülési időszakban, ami igen csak más volt, mint egy éve. De erről már a csapat horvát vezetőedzője, Teo Csizmics beszélt, aki második szezonját kezdi az Egis Körmend kispadján.

- Az előző szezonban követett irányhoz képest változást hozott a nyár - jelezte Teo Csizmics. - A klub célja az lett, hogy a helyi fiatalok közül néhányat hatékonyabban építsen be, ha úgy tetszik, építsen fel, illetve, hogy idegenlégiósok közül is fiatalokat, lendületes kosarasokat válasszunk. Nem volt célunk az, hogy valamennyien amerikaiak legyenek, így alakult. Elsősorban azért, mert máshonnan drágábban tudtunk volna jó játékosokat hívni.

Erre a szezonra pedig a tavalyinál valamivel kevesebből igyekeztünk erősebb légiósokat találni a saját nevelésű és a nyáron igazol hazai kosarasok mellé. A szurkolók számára is szimpatikus és Körmenden régi hagyomány a helyi játékosok beépítése. Én is támogatom azt a szándékot. Igazán még nem tudom, hogyan fog elsülni. Sok minden függ attól, hogy a fiúk hogyan fognak dolgozni az edzéseken. Ha minden megtesznek, akkor megkapják a játéklehetőséget. A másik, hogy mivel jóval fiatalabb a gárda, mint az előző, így nagy nyomás sincs a játékosokon kötelezően elérendő eredményként.

Számomra az eddig elvégzett munka alapján az látszik, hogy jó úton járunk! Ugyanakkor a rengeteg sérülés miatt nem vagyunk könnyű helyzetben. Természetesen lehet keresni ezeknek az okát, és igaz, én kemény munkát várok el a tréningeken. Mondhatják, hogy az edző teljesen kicsinálja a játékosait, de egyik eset sem ebből adódott. Egy vállkifordulásának nem ez az oka, lásd Doktor esetét. Horti kéztörése is egy szerencsétlen mozdulat volt, mint ahogy Csorvási térde is úgy sérült meg, hogy Sopronban rálépett Ruják lábára. Ez egyik sem az edzések következménye, ahogy Tyler Larson problémája sem. Parrish Petty húzódása pedig a nyári munka hiányának tudható be.

De véletlen volt az is, hogy Ferencz belekapott Molnár szemébe. Balszerencsés esetek ezek. Az első forduló előtt ráadásul Terry Allen lebetegedett, pedig ő helyettesítené a két sérült centert. Szóval nem tudni, kikkel állhatunk ki Szegeden és ott mire számíthatunk. Edzésen is csak 3-3, vagy 4-4 ellen tudtunk gyakorolni, 5-5 ellen nem volt lehetőségünk. Megyünk, ahogy tudunk - és győzelemre játszunk De ez a helyzet kihat az első három-négy bajnokinkra, hiszen több sérültünknek is még hetek kellenek a visszatéréshez. Nehéz időszak lesz. Mint ahogy a FIBA Europe Cup-ban is.

A vázolt helyzet miatt a múlt évtől eltérően most nem fogalmaznék meg konkrét helyezéseket, elérendő célokat. Fontos volna, hogy a Körmend tartósan, több évig a legjobb öt magyar csapat között legyen. Ez kell, hogy legyen a hosszú távú cél! Jó volna, ha újra többen szeretnének itt játszani a magyar kosarasok közül. Ezen kell tudatosan, szisztematikusan dolgozni. A csapat részéről sokkal gyorsabb, rohanósabb és remélhetőleg legalább olyan agresszív játékot várhatunk, mint az előző gárdától.

Ezt edzőként tartom célnak. Ezen dolgozunk, de ehhez idő kell. Volt, amikor irányítónk nem volt, most centerünk nincs. Ha újra együtt lesz a gárda, akkor visszatérhetünk arra az útra, amit augusztusban már megidéztek a fiúk. A gyors, agresszív, látványos kosárlabdához.Zsebe Ferenc, a klub ügyvezetője, a csapat játékos ikonja is úgy érzi, hogy más jellegű játékra számíthatnak a drukkerek az új csapattól.- Rendkívül sikeres szezon áll mögöttünk, amelyet nagyon nehéz lesz megismételni - vélekedett Zsebe Ferenc. - Most még nem tudhatjuk biztosan, hogy ugyanolyan jól sikerült-e az idegenlégiósok kiválasztása.

Az biztos, hogy most az előzőnél gyorsabb játék várható a gárdától. Sok az újoncunk, akik először játszanak Európában, ezért nem lesz egyszerű a munka, de bízom abban, hogy ez a csapat is hasonlóan fog küzdeni, mint a legutóbbi. Az eredményességünket pedig karácsony környékén ítélhetjük majd meg. Kérdés, hogy a játékosok mennyire tudják teljesíteni az edzői elvárásokat, illetve hogy a szurkolók hogyan fogadják el ezt a csapatot, a játékát. A gárda anyagi, gazdasági háttere a polgármester úrnak hála, biztosított. Ehhez a főszponzor és a nagyobb támogatók mellett sok szimpatizáns segítsége is hozzájárul. Az biztos, hogy a bérletekért nagyobb az igény mint korábban.

Felfokozott az érdeklődés a csapat iránt. Bízom abban, hogy a játékosok hasonló eredményességgel és stílussal fogják ezt meghálálni, mint elődeik tették, és szerethető gárdát alkotnak. A bérleteseink helyeit egyébként az első hazai mérkőzés előtti napig, október 11-ig, keddig tartjuk fenn. A mérkőzés napján, szerdán már nem lesz lehetőség a bérletek érvényesítésére, legkésőbb a keddi napon, 18 és 20 óra között tehetik ezt meg. Aki nem él a lehetőséggel, az szerdán csak napijegy megvásárlása után tud bemenni a csarnokba.

Bebes István, Körmend polgármestere folyamatosan kiemelkedő háttérmunkát végez azért, hogy a klub működésének feltételei biztosítottak legyenek.

- A legfontosabb kérésem az volt a klub vezetői, a szakmai munka irányítói felé, hogy a több mint fél évszázados körmendi hagyományoknak megfelelően kezeljük kiemelten a helyi fiatalokat - fogalmazott Bebes István. - A mostani ifjak között többen is méltóak erre. És azért, hogy megkönnyítsük a szülők ezzel kapcsolatos áldozatvállalásait, mi is hozzájárulunk a helyi utánpótlás tagjainak a felnőtt csapatban való szerepeltetéséhez. Ez kiemelten fontosnak tartom személy szerint is. Szintén büszke vagyok, hogy a csapat a nemzetközi porondon is képviseli Körmendet, és a város legnagyobb foglalkoztatóját, névadónkat, az Egis Gyógyszergyár Zrt.-t.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!