Sport

2015.01.31. 21:33

Utánpótlás vagy légiósok?

A hetvenes években elsőosztályú férfi röplabdacsapata volt a ZTE-nek. Nem is annyira a nagy csapat, hanem az utánpótlás sikereiről olvashattunk.

Bodor Ferenc

Tóth László negyvenötszörös válogatott, szombathelyi testnevelő tanár a sorozatos utánpótlássikerek kapcsán gratulált Borosnyai Sándornak, a zalai NB I-es csapat edzőjének. Borosnyai válasza az volt: Lacikám, az utánpótlás lényege nem az, hogy nyerjék a korosztályos bajnokságokat, hanem az, hogy minél több játékost adjanak fel az első csapathoz. Nos, az alábbiakból kiderül, hogy ebben van (lehet?) némi igazság. Persze ehhez azt is kell tudni, hogy mi az elsődleges célja az utánpótlás – futballban ma már akadémiai – képzésnek. Általában mindenütt azt mondják, hogy a felnőttcsapathoz kívánják képezni a megfelelő játékosokat. Mindezzel együtt persze, ha akad kiugró tehetség, akkor azt értékesítik. Alkalmasint akár külföldre is.

Kezdjük a Haladással. A Rohonci úti gárda mindig híres nevelőegyesületnek számított, de volt olyan időszak is, amikor több tehetség nem a Rohonci úton, hanem – szülői beleegyezéssel, fiatalon – más magyar klubokba került. A közelmúltban, az Illés Akadémia belépésével minőségi utánpótlás bontakozott ki. Ez meg is látszott az eredményekben. Ám a saját nevelésű hazai kedvencekre épülő csapat a tavalyi bajnokság után eléggé szétszéledt. Most aztán következhet a légió, elsősorban olasz segédlettel. Jómagam és főleg a szurkolók kíváncsian várják a tavaszi folytatást.

De nézzük a megyénkben a más sikeres csapatsportágakat. A celldömölki asztalitenisz-bajnok csapatot évek óta „hazai légiósok” alkotják. Az 1987-es első vidéki aranyérmes körmendi kosárcsapat kerete így festett: Bebes István, Érsek István, Fodor Péter, Fodor Sándor, Hódi László, Kardos László, Molnár László, id. Németh István, Szalay György, Szendrei Sándor, Zsebe Ferenc. Edző: Patonay Imre. Az első igazi körmendi idegenlégiós évek múlva Harry Bell volt, akit Hári Béla néven magyarosítottak a szurkolók. Érdemes felidézni az egy héttel ezelőtti megyei kosárrangadó összeállításait. Falco: Martinics, Covington, Perl, Dukics, Krsztanovics. Csere: Hall, Váradi B., Bognár, Will. Edző: Kálmán László. Körmend: Walker, Burgess, Ferencz, Tóth N. Richards. Csere: Török, Latinovics, Popadics. Edző: Déri Csaba. Alig találni magyart a két csapatban. Pedig köztudottan mindkét klubnál sorjáznak a korosztályos kosarassikerek. Mit is mondott anno Borosnyai? A Falco 2008-as bajnok csapatának bő keretében a tíz magyar mellett hat légióst és Szrecsko Szekulovics edzőt ünnepelték a szombathelyi csapat boldog szurkolói.

Fociban az első akadémiai képzést az MTK kezdte el. Ám a kék-fehérek példája is igazolja, hogy nem minden évjáratban vannak ígéretes tehetségek, s olyankor jönnek a kudarcok. A Garami-legénység 2008-ban bajnokságot nyert, rá három évre pedig kiesett. Jelenlegi helyezésük alapján komoly dobogós esélyekkel várják a tavaszi rajtot. A címben feltett kérdésre a fenti tényszerű példák alapján sem lehet egyértelmű választ adni. Azt, hogy melyik jobb gazdaságilag – az utánpótlásra vagy a légiósokra építeni – csak, a klubok vezetői tudhatják. Amit biztosra lehet mondani, a szurkolók mindig és mindenütt szívesebben szorítanak a „mi kutyánk kölkeinek”. Ebben azonban például folyamatosan hiányt szenvednek az Arsenal hívei. Éveken keresztül nincs angol játékos a csapatban. Persze hozhatnánk példákat több labdarúgó-topbajnokságból is.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!