Sport

2016.07.20. 12:50

Varga Lajos emlékére - Pályán a Molnári, a Bozsok, a Vasszécseny, a Rábapaty

Püspökmolnári - A Rábapaty győzelmével ért véget a Varga Lajos emlékére megrendezett, négy csapatot felvonultató nagypályás labdarúgótorna.

Palkó Zsolt

A Püspökmolnári KSK futball szakosztálya először - egyben hagyományteremtő szándékkel - rendezte meg a Varga Lajos Emléktornát vasárnap délután. Az esemény 2014-ben elhunyt névadója nemcsak a község polgármestere volt 1990 és 2010 között, hanem hosszú éveken keresztül irányította a helyi labdarúgást is - elnöksége alatt a molnári foci fénykorát élte.

- Az elsődleges szándékunk az volt, hogy egy nagyszerű sportembernek méltó emléket állítsunk, egyúttal ezzel hagyományt is teremtsünk - fogalmazott Jákfalvi Zoltán, a helyi sportkör elnöke. - Tudjuk, hogy Varga Lajos élt-halt a futballért, neve egész Vas megyében ismert és elismert volt a focit szeretők között. Mivel a rendezés ötlete eléggé friss volt, ezúton is szeretnénk elnézést kérni azoktól, akiket most nem tudtunk meghívni a tornára. Jövőre természetesen igyekszünk pótolni a hiányosságokat, és legközelebb várunk mindenkit, aki részvételével szeretne adózni egykori elnökünk nagyszerű munkássága előtt!

Varga Miklós, a hazaiak kapitánya veszi át a másodiknak járó díjat Varga Anitától. Fotó: Palkó Zsolt

Három megyei II. osztályú csapat, a Bozsok, a Vasszécseny és a házigazda Püspökmolnári, valamint a megyei I-es Rábapaty gárdája lépett pályára. A helyi drukkerek nem szomorkodhattak, hiszen csapatuk az első meccsen magabiztosan verte a Bozsokot. A másik mérkőzésen a Rábapaty győzött a Vasszécseny ellen. Így a képzeletbeli dobogó harmadik fokáért a Bozsok és a Vasszécseny, az első helyért pedig a Püspökmolnári és a Rábapaty küzdhetett meg. A bronzmeccset megelőzte a helyi és a nemeskoltai öregfiúk összecsapása, amely igazságos, 1-1-es döntetlennel végződött. A harmadik helyért lejátszott találkozón végül a Vasszécseny diadalmaskodott. A finálé a rendes játékidő után is döntetlenre állt, a kupát végül büntetőpárbaj döntötte el, amelyben a vendég rábapatyiak bizonyultak jobbnak.

A rendezvény díjkiosztóval és vacsorával zárult, az elismeréseket Jákfalvi Zoltán, a KSK elnöke, Varga Anita, Varga Lajos lánya, valamint Rodler Csaba, Püspökmolnári polgármestere adta át.

Eredmények, elődöntők: Püspökmolnári-Bozsok 4-2, Vasszécseny-Rábapaty 1-2. Bronzmérkőzés: Bozsok-Vasszécseny 2-4. Döntő: Püspökmolnári-Rábapaty 3-3, büntetőkkel 7-8

Különdíjak, legjobb játékos: Sziffer István (Püspökmolnári). Legjobb kapus: Pungor András (Vasszécseny). Gólkirály: Farkas Attila (Püspökmolnári). Legkeményebb játékos: Balhási Imre (Rábapaty).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!