Sport

2017.09.04. 12:14

Világbajnok a magyar Hasulyo Bruno állva evezésben

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség eddigi legjobb eredményét érték el a Hasulyo fivérek a Koppenhágában megrendezett világbajnokságon: a Surf SUP, vagyis a szörfdeszkán állva evezés 18 kilométeres síkvízi számában Bruno aranyérmet nyert, míg bátyja, Daniel a negyedik helyen végzett.

A Nemzeti Versenysport Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a SUP, azaz a stand up paddle a hullámlovaglás egyik változata, amelyben a versenyzők állnak a szörfdeszkán, és egy lapáttal segítik az előrejutást. A SUP szakágakban a Nemzetközi Szörf Szövetség, az ISA 2012 óta rendez vb-ket.

Magyar részről a Budapesten született, de Ázsiában élő két testvér tartozik a világ élvonalába. A 23 éves Bruno mostanáig 12., 26 esztendős bátyja pedig 30. volt a világranglistán. A két fiatalembernek a TF-en végzett szüleik az edzőik.

"Ez a magyar szörf történetének eddigi legnagyobb sikere" - mondta Tancsa Péter, a Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség sportágvezetője. A szakember arra is kitért, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében a sportág hullámlovas szakága ott lesz a 2020-as tokiói ötkarikás játékok műsorán, és tárgyalások folynak arról is, hogy a későbbiekben a SUP-kategóriák is bemutatkozhassanak az olimpián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!