Sport

2015.06.30. 13:11

Világversenyek vasi atlétákkal

Szombathely – Idén öt világversenyen képviselhetik az országot a legjobb magyar atléták. Három korosztályban már kihirdették a válogatottat; ezekben összesen tíz vasi sportoló érdekelt.

Horváth Erika

Páratlan év lévén a nyáron egymást érik a világversenyek atlétikában. Hamarosan, július 9-én Európa-bajnoksággal nyitnak az U23-asok, a nagy versenyek szezonját pedig majd a felnőttek világbajnoksága zárja augusztus végén. A Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója, Spiriev Attila három versenyre már kihirdette a magyar csapatot. A világversenyen való indulás szigorúan szintteljesítéshez kötött, sok esetben elvárás volt a nemzetközi vagy európai szövetség által előírt standardnál jobb eredmény elérése.

Az idei első világverseny, az U23-as Európa-bajnokság Észtországban, Tallinban lesz július 9–12. között. Erre négy vasi atléta szerzett indulási jogot: a Haladásból Móricz Bálint 200 méteren és 4x100-as váltóban áll rajthoz – elhúzódó sérülése miatt a 400-at kénytelen kihagyni –, míg Juhász Lilla 100 m gáton indul. A Dobó SE kalapácsvetői közül Cser Márton és Banga Beatrix lehet a csapat tagja.

A július 15–19. között a columbiai Caliban rendezik meg az ifjúságiak (U18) világbajnokságát. Erre három Dobó SE-s kalapácsvető kvalifikálta magát: Szentivánszky Péter, Rába Dániel, illetve Németh Eszter.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai fesztivál (EYOF) házigazdája a grúziai Tbiliszi. Atlétikában 16 főt szerepeltethet Magyarország. A sportág versenyeit július 27. és augusztus 1. között rendezik. A kis küldöttségbe hárman is beverekedték magukat: Jagodics Dennis, a Haladás sprintere 400 méteren állhat rajthoz, míg a Dobó SE-s Varga Donát és Németh Zsanett kalapácsvetésben. Utóbbi az utolsó pillanatban, a hétvégi miskolci junior és U23-as ob helyszínére kiírt „szétdobásban" egyéni csúccsal harcolta ki a csapattagságot a pápai Csébi Fruzsinával szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!