Sport

2015.07.30. 17:17

Vízbe szállnak pólósok, a horvátok ellen kezd a magyar U18

Szombathely - Pénteken 18.30-kor Horvátország ellen kezd a magyar U18-as vízilabda-válogatott a IV. Savaria Kupán.

Németh Zsolt

Rangos mezőny gyűlt össze a Tófürdőn sorra kerülő IV. Savaria Kupára – a magyar, az olasz, a szerb és a horvát válogatott is a világ elitjébe tartozik. A Horkai György szövetségi kapitány vezette magyar U18-as együttes tavaly megnyerte az isztambuli világbajnokságot, Szerbia negyedik lett, és bár Olaszország és Horvátország nem jutott az elődöntőbe, mindkét csapat komoly játékerőt képvisel. Az akkori magyar csapatból Vogel, Manhercz, Szatmári, Vadovics és Nagy szerepel a szombathelyi tornán. A hazai színeket, az Aligátor kapusa, Kovács Barnabás képviseli.

Tavaly sok néző előtt nagy küzdelmet, látványos jeleneteket hozott a Tófürdőn rendezett torna (Fotó: Unger Tamás)

– Július 6-a óta napi két edzéssel készülünk, elsődleges célunk, hogy megtaláljuk a jövő évi hollandiai U19-es Európa-bajnokságra a legütőképesebb csapatot – mondta a magyar válogatott edzője, korábban az Aligátor felnőttcsapatát is irányító Kis István. – Ennek egyik fontos állomása a szombathelyi torna. A csapatépítés mellett az eredmény sem mellékes, meg akarjuk nyerni a viadalt. Valamennyi játékosunknak lehetőséget adunk, kíváncsiak vagyunk, hogyan oldják meg a fiúk az emberelőnyös szituációkat, hogyan védekeznek, támadnak. Négy, csaknem egyforma képességű csapat száll vízbe, lehetetlenség megjósolni, ki a legerősebb. Úgy vélem, valamennyi meccsen a pillanatnyi forma dönt majd. A korábbi tornákon mindig telt ház volt, remélem, ez most is így lesz, a szombathelyi közönség vevő a nívós vízilabdára. Mindent megteszünk, fegyelmezett, jó játékkal kiszolgáljuk a szurkolókat.

A válogatott csütörtök délután érkezett Szombathelyre, és este már edzett is.

A magyar csapat kerete: Vogel Soma, Csiszár Boldizsár, Kovács Barnabás – kapusok. Sélley Domonkos, Zerinváry Lóránd, Lukács Dorián, Horváth Ákos, Vadovics Viktor, Szalai Gábor, Burián Gergő, Teleki András, Szentesi Dániel, Fekete Gergő, Szatmári Kristóf, Lajkó Márton, Biros Barnabás, Csaba Márton, Irmes Pál, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám – mezőnyjátékosok. Szövetségi kapitány: Horkai György. Edző: Kis István.

A IV. Savaria Kupa programja. Péntek, 16.00: Nyitóünnepség. 17.00: Olaszország– Szerbia. 18.30: Magyarország–Horvátország. Szombat, 17.00: Szerbia–Horvátország. 18.30: Magyarország–Olaszország. Vasárnap, 9.30: Olaszország–Horvátország. 11.00: Magyarország–Szerbia. 12.30: Eredményhirdetés. A meccsekre ingyenes a belépés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!