Sport

2016.02.05. 11:22

Vízilabda-nagyüzem a Fedett Uszodában

Az Aligátor Vízilabda Uánpótlás Sportegyesület (AVUS) hat csapat is vízbe száll a hétvégén.

Pum András

Az országos ifjúsági bajnokság 10. fordulójában vasárnap 15.15-kor a Fedett Uszodában a 9. helyezett Domino AVUS a 14. Kaposvárt fogadja.

- Múlt vasárnap a Lemhényi Dezső Kupán is a kaposváriak ellen játszottunk, a hat kezdőből két játékosunk hiányzott, de így is nyertünk 11-7-re. Ezúttal komplett kerettel készülünk, természetesen most is győzni akarunk - fogalmazott Gortva Zoltán, az ifik mestere.

A serdülő-bajnokság 10. fordulójában vasárnap 16.30-as kezdéssel  a 11. helyen álló Domino AVUS a mögötte, egy pozícióval mögötte lévő Kaposvárt fogadja. A gyermekbajnokság 10. fordulójában vasárnap 14 órakor pedig a 8. Domino AVUS az utolsó, 14. pozícióban tanyázó Kaposvár látja vendégül, szintén a Fedett Uszodában.

- Mindkét mérkőzésen a győzelem a célunk, hazai pályán nem is lehet más elvárásunk - mondta Stoajdinov Nikola, a serdülő és gyermekcsapat trénere. - Talán a gyermekcsapatuk gyengébb a kaposváriaknak, mint a serdülő, de utóbbi ellen is mi vagyunk az esélyesek, mert egyszerűen jobbak vagyunk. De ezt nem elég kimondani, a medencében kell bebizonyítani. A tatabányai tornán Csákváry Bencének eltört az ujja, egyelőre lábtempózik és szárazföldi edzéseket végez, két hét múlva számíthatok rá. A többiek egészségesek.

A 2002-es korosztályú Rusorán Péter Gyermekbajnokság alsóházi rájátszásának első körében szombaton 10 órakor a Domino AVUS a BVSC-Póló leány csapatával mérkőzik, majd ezt követően 11 órakor az Aquaform lesz az ellenfele. A helyszín a fővárosi Széchy Tamás Uszoda.

- Papíron nálunk jóval gyengébb ellenfelek ellen szállunk vízbe, úgyhogy igazából két jó edzésnek felelnek meg a találkozók - mondta Koszti Péter, a csapat edzője. - Nehézséget az okozhat, hogy egymásután kétszer játszunk, de legalább lemérhetjük, erőnlétileg hol tartunk. Ezúttal fiatal kerettel utazunk Budapestre.

Az utazó keret. Horváth Dániel, Fatalin Tamás, Pásztory Sára, Tímár Aporka, Burka Bence, Kocsis Donát, Buti Gordon, Pónya Szilárd, Szabó Bence, Polgár Gábor, Sántha Lázár, Pungor Péter, Merucz Zoltán.

A Baby A 2005-ös bajnokság alapszakaszának a utolsó fordulójában szombaton 14 órakor a budapesti Oázis otthonában 14 órakor a Balatonfüreddel, 15 órakor a Sopronnal meccsel a Kutasi Rómeó vezette éllovas Domino AVUS.

A 2004-es gárdáról korábban ITT ÍRTUNK.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!