Sport

2013.03.20. 08:58

Zárt kapus meccsre ítélték a Körmendet

Körmend - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) fegyelmi bizottsága szurkolói rendbontások miatt egy zártkapus mérkőzéssel sújtotta a férfi NB I-ben szereplő Körmend csapatát.

Horváth Erika

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) fegyelmi bizottsága a március 9-én lejátszott Lami-Véd Körmend-Alba Fehérvár (72-109) mérkőzésen tapasztalt szurkolói fegyelmezetlenségek miatt arra kötelezte a vasi klubot, hogy a soron következő hazai mérkőzését zárt kapuk mögött rendezze meg. Mint Zsebe Ferenc, a klub ügyvezetője elmondta, alaposan mérlegelik a helyzetet, és csak azután döntenek arról, hogy fellebbeznek-e. Erre 15 napot adnak a szabályok.  Legközelebb április 3-án, az Atomerőmű ellen játszik hazai mérkőzést a Rába-parti alakulat.


Az alábbiakban a fegyelmi bizottság határozata és az indoklás:

JEGYZŐKÖNYV

az MKOSZ Fegyelmi Bizottsága 2013. március hó 14. napján a Fortress Basketball Körmend Sport Kft. ellen fegyelmi vétség elkövetése miatt megtartott tárgyalásáról

Jelen vannak:

Dr. Nyilas Levente a Fegyelmi Bizottság elnöke

Hegyi Tekla a Fegyelmi Bizottság tagja

Dr. Tóth Bars a Fegyelmi Bizottság tagja

A bizottság elnöke megállapítja, hogy a tárgyaláson a Körmend képviseletében nem jelent meg senki, értesítésük szabályszerű volt.

A bizottság elnöke ismerteti a Körmend – Alba Fehérvár, F1AF 1011 számú mérkőzésről az ellenőri jelentést.

Ezután a bizottság meghozta az alábbi

HATÁROZATOT:

A Fortress Basketball Körmend Sport Kft.-t a Fegyelmi Szabályzat 59. § (1) bekezdésében írt mérkőzés rendjének megzavarása fegyelmi vétség miatt az 59. § (1) bekezdés e.) pontja alapján arra kötelezi, hogy a soron következő 1 (egy) hazai bajnoki vagy kupamérkőzését nézők nélkül, zárt sportlétesítményben tartsa meg.

A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye.

INDOKOLÁS

Az MKOSZ Technikai Bizottsága fegyelmi eljárást kezdeményezett a Körmend – Alba Fehérvár kosárlabda mérkőzésen történtek miatt.

A mérkőzésen a hazai csapat szurkolói a következő trágár kifejezésekkel illették az ellenfél játékosait, szurkolóit, a játékvezetőket:

Első negyedben: „Buzi Keller, buzi Keller!" „Három zsivány. Három zsivány!"

Harmadik negyedben: „Buzi Keller, buzi Keller!" „Fújd meg a sípot, fújd meg jól, baszd meg az anyád, baszd meg jól!" „Kurva anyád, kurva anyád!" „Három hülye, három hülye!" „Fuck you Fortress, fuck you!"

Negyedik negyedben: „Fújd meg a sípot, fújd meg jól, baszd meg az anyád, baszd meg jól!" „Meneküljetek, meneküljetek!" „Fehérváron mindenki cigány, mindenki cigány!" „Fuck you Fortress, fuck you!"

A szurkolókat többször figyelmeztették a sportszerű szurkolásra, ez eredményre nem vezetett.

A hazai szurkolók az alapvonalon több esetben elmozdították a pálya felé a reklámtáblákat, ami miatt a rendezőknek kellett közbelépniük. A hazai szurkolók többször apróbb tárgyakat dobtak a pályára, amiket a rendezők azonnal eltávolítottak. A játékot egyik esetben sem kellett félbeszakítani.

A Fortress Basketball Körmend Sport Kft.-t e bajnokság során eddig nyolc alkalommal sújtotta a bizottság különböző fegyelmi büntetésekkel a mérkőzés rendjének megzavarása miatt, melyek az írásbeli figyelmeztetéstől az 500.000 forintos pénzbüntetésig terjedtek. Az ügyek vizsgálata során a bizottság észlelte, hogy az egyesület igyekszik felkészülni a mérkőzésekre oly módon is, hogy a szurkolói rendbontásokra azonnal reagálnak, így a pályát letakarítják, a szurkolókat figyelmeztetik a helyes magatartásra. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy nem képes az egyesület semmit tenni annak érdekében, hogy a szurkolók magatartása megváltozzék, sportszerűen viselkedjenek a mérkőzés során. Ezért annak érdekében, hogy a szurkolók számára is nyilvánvaló legyen, hogy ők is az egyesület része, hogy felelősséggel tartoznak viselkedésükért, mert az az egyesületre hathat károsan, a bizottság a mérkőzés rendjének megzavarása fegyelmi vétség miatt elrendelte, hogy a Fortress Basketball Körmend Sport Kft. a következő hazai bajnoki vagy kupamérkőzését nézők nélkül, zárt sportlétesítményben tartsa meg.

Dr. Nyilas Levente

elnök


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!