Sport

2017.03.23. 16:25

A Mezőkövesd ellen készül a Haladás csapata

Szombathely - A válogatott világbajnoki selejtezője miatti szünetben is gőzerővel folyik a munka a Haladás NB I-es labdarúgócsapatánál.

Pum András

Nincs megállás, a múlt heti Vasas (3-2) elleni bajnoki után pénteken 11 órakor Sopronban a helyi NB II-es gárda ellen vív edzőmérkőzést az NB I. hatodik helyén tanyázó Haladás, jövő szombaton pedig már bajnokin fogadja a Mezőkövesdet. Az viszont nagy kérdés, hogy kik állhatnak Mészöly Géza vezetőedző rendelkezésére.

Bosjnak Predrag játéka kérdéses a Mezőkövesd ellen
Fotó: Unger Tamás

- Megszokhattuk már, hogy többhetes szünet van a bajnokságban, ezúttal is alkalmazkodtunk a helyzethez - mondta Mészöly Géza.
- Annyiból szerencsések voltunk, hogy a Vasas elleni bajnoki miatt nekünk csak két héttel rövidebb a pihenő. Nem ünnepi, laza hetet tartunk, hétfő óta már a Mezőkövesd ellen készülünk. A felkészülést úgy alakítottuk ki, hogy ne essünk ki a bajnoki ritmusból, így pénteken Sopronban a helyi csapat ellen játszunk edzőmérkőzést.

A fiúk hangulatával semmi gond, szerdán csapatépítő tréningként az edzés után közösen bowlingoztunk egy jót. Sérült és beteg játékosaink viszont csak lassan épülnek fel. Jó hír, hogy Király Gábor a héten már edzett, hétfőtől teljes intenzitással készülhet. Tóth Máté a vádlijával, Bosnjak Predrag a combjával bajlódik, mindkettejük játéka kérdéses a Mezőkövesd ellen. Ezequiel Calvente részleges bokaszalag-szakadása továbbra sem jött rendbe, ráadásul a csütörtöki edzésen szólt, hogy belázasodott. Gajdos Zsolt pedig már régóta kínlódik a combfeszítő izmával, ki kell vizsgálni, mitől lehet. Utóbbi két futballista biztos, hogy nem szerepelhet a jövő szombati bajnokin. Akadnak tehát gondjaink, de megoldjuk őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!