Sport

2017.04.19. 18:45

Meglepetésre készülnek a körmendiek

A ZTE vendége lesz csütörtökön az Egis Körmend az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság középszakasza második körének első mérkőzésén. A találkozón 19 órakor dobják fel a labdát.

Németh Zsolt

A Zete legutóbb vereséget szenvedett hazai pályán. A Falco jobb utolsó negyedével magabiztosan nyert vasárnap, így már csak ezért is minden bizonnyal kettőzött erővel fog hajtani Bencze Tamás együttese. De az egerszegiek ettől függetlenül is mindig kihegyezve fogadják a piros-fekete riválist.

Ferencz Csabáék jó hangulatban várhatják a vendégjátékot, hiszen hősies helytállással hatan győzték le a szintén tartalékos, de nyolc játékost pályára küldő Albát, így a tabella élén már csak egy győzelem a különbség a két gárda között. Nagy kérdés viszont, hogy a sérült légiósok - Petty, Allen és Dickerson - közül vállalhatja-e valaki a játékot, hiszen egy újabb meccset hat játékossal megnyerni, különösen idegenben, nagyon nehéz. De az is igaz, hogy ez legutóbb sikerült Zalaegerszegen, még decemberben, amikor távozott a csapattól Jordan Loveridge. Akkor Smith, Ferencz, Allen és a lázas beteg Csorvási remekelt. De Gasper Potocsnik szerint hiba volna ebből kiindulni.

- Minden mérkőzés más, ráadásul most a két csapat is más helyzetben van - mondta az Egis Körmend vezetőedzője. - A ZTE fájó vereséget szenvedett legutóbb otthon, biztosan jobban oda fog figyelni és még inkább nyerni szeretne. Nagyon jól szervezett csapat az egerszegi, különösen támadásban játszanak nagyon okosan. Amúgy is nehéz legyőzni őket otthon, rá-adásul jelen pillanatban sokkal bővebb kerettel bírnak, mint mi, egyértelműen ők az esélyesek. De legutóbb is nagyot küzdöttek a játékosaim, nem fogunk felemelt kézzel érkezni, még akkor sem, ha a helyzet hasonló, mint vasárnap. Nagyon sok a gondunk, csak a kezdés előtt dől el, hogy ki tud pályára lépni és ki nem. De a lényeg, hogy aki ott lesz a pályán, annak száz százalékot kell teljesítenie. Csapatként kell küzdenünk ismét és nem adhatjuk fel! Most is meg akarjuk mutatni azt az arcunkat, amelyet sikerült az Alba ellen! Igyekszünk ezúttal is meglepni az ellenfelünket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!