Sportvilág

2015.01.30. 18:20

A Bundesligában már tavasz van

A téli szünet után folytatódnak a Bundesliga küzdelmei is, vasárnapra két meccs maradt: a Werder Bremen (16.) a Herthát (13.) fogadja, míg a Hoffenheim (7.) Augsburgba (6.) látogat.

Mindkét csapat győzelemmel zárta a múlt heti felkészülési meccsét, a Bréma a Hannovert (3-2), a Hertha a svájci Thunt verte (1-0). Ami a múltat illeti, a német szakportál, a kicker.de szerint a berliniek veszíteni járnak északra, az utolsó hat fellépésükön kikaptak. A vendégek egyik legnagyobb hiányzója a 13 meccsen öt gólt szerző Salomon Kalou lesz, a csatár az Afrika Kupán Elefántcsontpart színeiben Algéria ellen játszik a derbi napján. Ami a lehetséges kimenetelt illeti, a hazai győzelem adható, azzal, hogy a vasárnapi német meccseken azért gyakori vendég az iksz.

Az Augsburg - Hoffenheim meccsen két nagyon egyforma csapat találkozik, utolsó egymás elleni meccsüket a pályaválasztó nyerte. A hazaiaknak nincsen még döntetlenjük (ezt a vasárnapi remire apellálók figyelmébe ajánljuk) a vendégek pedig idegenbeli teljesítményük alapján közepesek. Az edzőmeccsekből sem lehet sok következtetést levonni, bármelyik kimenetel bejöhet, és utólag meg is magyarázható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!