Sportvilág

2015.03.29. 13:50

A Mercedes-pilóták a stratégiát okolják a vereségért

Lewis Hamilton és Nico Rosberg is a rossz taktikai döntéseket és egyensúlyi problémákat okolnak a vereségért

Gyimesi Brigitta

Fotó: Mercedes AMG Petronas

A Mercedes mindkét versenyzőjét kihozta a boxba a korai safety car-periódus alatt, ami forgalmi problémákat és erős gumikopást eredményezett. A két Mercedes-pilóta szerint ez a két tényező okozta, hogy a csapat nyerőszériája megszakadt.

„Már a verseny elejétől ez volt a taktika: ha a safety car bejön abban a körben, kiállunk” – magyarázta Rosberg, aki a harmadikról a kilencedik helyre esett vissza a kiállást követően, mivel számos középmezőnybeli pilóta Vettel példáját követve kint maradt, majd később Hamilton mögött is időt vesztett. „Nem számoltunk vele, hogy ennyien kint maradnak és hogy ennyi időt veszítünk a boxutcában – meg kellett várnunk, hogy néhány ember elmenjen mellőlünk, nem fértünk el mellettük, holott a boxutca elég széles. Ezek voltak a problémák, és utána nagyon nehéz volt átverekedni a mezőnyön, ami pluszba erősen koptatta a gumikat. Megpróbáltam felvenni a harcot, de végül nem tudtam felérni Lewisra. Sokat vesztettem a boxutcai incidenssel, de elégedett vagyok, hogy ennyire közel kerültem Lewishoz.”

Hamilton, aki másodikként végzett, úgy érzi, a korai kiállás mellett a nem ideális egyensúly is szerepet játszott a vereségben.

„Nem tudom, hogy ha én is kint maradtam volna Vettellel, máshogy alakultak volna-e a dolgok. Kicsit jobbak voltak a gumikezelés terén, mindenképpen nagyon szoros lett volna.  Persze, az első kiállás után olyan sok területet vesztettem, szinte lehetetlen volt felzárkózni. Egész nap küszködtem az egyensúllyal, alulkormányzott volt az autóm, így nem tudtam nagyon óvni a gumikat. Mindent átállítgattam, de nem tudtam beállítani a megfelelő egyensúlyt.”

A világbajnok a csapatrádión is kifejezte zavartságát, amikor az utolsó etapra a várt közepesek helyett, amik segítették volna Vettel levadászásában, keményeket kapott.

„Amikor az opciós [közepes] keveréken voltunk, az autó jó volt, jobb, sokkal egyenletesebben tudtam vezetni és csökkentetni tudtam a lemaradásom” – mondta Hamilton. „Megmondták nekem, hogy nem ezt fogom kapni az utolsó etapra, hanem a másikat, amiről tudtam, hogy nem lesz jó. Megtettem mindent, amit tudtam; a csapat is a körülményekhez képest a lehető legjobb döntéseket hozta. Ma este kielemezzük a versenyt.”

A Mercedes megmagyarázta Hamiltonnak, hogy azért nem kapott közepeseket az utolsó etapra, mert már csak használt szettjük volt, és úgy gondolta, a friss kemények gyorsabbak lesznek annál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!