Sportvilág

2015.08.28. 14:49

A Videoton is kiesett - Nincs magyar csapat a nemzetközi porondon

Hazai pályán is vereséget szenvedett a lengyel Lech Poznantól, így nem jutott a labdarúgó Európa-liga főtáblájára a magyar bajnoki címvédő Videoton.

Tóth Gábor

Az idegebeli 3-0 után a hazai visszavágón is kikapott a Lech Poznantól, 1-0 arányban maradt alul Videoton. Így nem maradt magyar csapat versenyben a kontinentális kupaporondon, sem a Bajnokok Ligája, sem az Európa-liga főtábláján – az MTK, a Ferencváros és a Debrecen már korábban kiesett. Igazából megszokhattuk már, hiszen a legutóbbi tíz alkalomból hétszer az őszi csoportkörig sem sikerült eljutni. Jelzésértékű, hogy Magyarország csak a 33. helyen áll abban a rangsorban, amelyet a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőjének végeztével az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) készített el a klubcsapatok szereplése alapján. Az 54 tagország közül Magyarország közvetlenül Liechtenstein mögött (!) a 33. helyen áll. A mostani selejtezősorozat után az Asztana BL-csoportkörbe jutásával a kazahok a 27. helyre jöttek fel, pedig az előző évad végén készült rangsorban a 32. helyen álltak. Hazánkat többek között Szlovákia, Szlovénia, Bulgária, Azerbajdzsán is megelőzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!