Sportvilág

2015.10.09. 07:59

Az oroszországi Szocsiban gördül pályára a száguldó cirkusz mezőnye - Megismétlődhet a szingapúri eset?

Immáron másodszor utazik el a száguldó cirkusz mezőnye Oroszországba.

Kelemen Attila

A 2014-es téli olimpiának helyszínt adó létesítmények környezetében elhelyezkedő pálya elhelyezkedése leginkább a montréali Formula–1-es pályára hasonlít, ám a szingapúri aszfaltcsík jegyeit is jócskán hordozza magán. Az első futamot tavaly Lewis Hamilton nyerte meg. Vajon lehet-e félnivalója a Mercedesnek a szingapúri baklövés után?

A 19 állomásból álló 2015-ös Forma–1-es gyorsasági autós-világbajnokság 15. nagydíjhétvégéjének ad otthont a hétvégén a Szocsi Autodrom. A 18 kanyarból álló, csaknem hat kilométer hosszú aszfaltcsík elhelyezkedése leginkább a kanadai versenypályára hasonlít. Talán nem véletlenül, hiszen mindkét pálya egy-egy nemzetközi sportesemény helyszínén lett kialakítva. Míg a montréali ring az 1976-os nyári olimpiai játékoknak otthont adó létesítmények között húzódik, addig a szocsi versenypálya a tavalyi téli olimpia csarnokai között kanyarog. Ami a karakterisztikáját illeti, ilyen tekintetben pedig leginkább a szingapúri pályához hasonlít a Szocsi Autodorom.

Wéber Gábor szerint a Mercedes nem követi el újra a szingapúri hibát. Fotó: Tajthi Andrea

Gyors, szűk kanyarokkal tűzdelt utcai pályáról van szó, melyet 200 km/órás átlagsebességgel lehet abszolválni, megközelítőleg a kör 56 százalékát teljesítik padlógázon a versenyzők, ami meglehetősen átlagfelettinek számít az utcai pályák esetében. Maguk a pilóták is úgy tapasztalták a tavalyi debütálás során, hogy igazán kellemes ritmusa van, nem túl hepehupás, a kanyarjai komoly kihívás elé állítják őket, és ha sikerül tökéletesen eltalálniuk az íveket, szépen egymásba fonódnak a szektorok.

Ám nem minden volt fenékig tejfel 2014-ben: a nézők túl unalmasnak vélték a futamot. A mai Forma–1-es versenypályák nagy részének tervezésében szerepet vállaló Hermann Tilke szerint – aki a szocsi aszfaltcsíkot megálmodta – nem a vonalvezetés okolható az unalomba fulladt Orosz Nagydíjért. Hanem a Pirelli lágy-kemény gumikombinációja, amely meglehetősen túl konzervatívnak bizonyult.

Éppen ezért az idei versenyre már a szuperlágy-lágy gumikat szállítja az olasz abroncsgyár, melyet legutóbb éppen a szingapúri megmérettetésen használtak a csapatok. Egy újabb párhuzam a távol-keleti futam és az orosz verseny között. Talán nem véletlenül merül fel a kérdés, hogy megismétlődhetnek-e a három héttel ezelőtti éjszakai futamon látottak; azaz legyőzheti-e a Ferrari a Mercedest? Kérdésünkre Wéber Gábor, Formula–1-es riporter és szakkommentátor válaszolt:

– Alacsony tapadású pályáról van szó, ahol igencsak nehéz felmelegíteni a gumikat. Ilyen tekintetben van keresnivalója a Ferrarinak, ám nem hiszem, hogy a Mercedes elköveti ugyanazt a hibát. A szingapúri éjszakai futammal ellentétben itt magasabb lesz a hőmérséklet, és a legutóbbi suzukai versenyen is bebizonyosodott, hogy Hamiltonék visszatértek a régi – győztes – kerékvágásba. Ami viszont tény, hogy a mechanikus tapadást igénylő pálya a Ferrarinak, a Red Bullnak és a Toro Rossónak komoly lehetőséget biztosít az előrelépésre. A Williams viszont keserves hétvége elé néz, nagyon nagyot kell találniuk a beállítások terén, hogy ott legyenek közvetlenül a Mercedesek mögött.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy Nico Rosbergnek lehet-e esélye utolérni Hamiltont a bajnoki tabellán, illetve ilyen tekintetben sorsfordító lehet-e az előttünk álló Orosz GP?

– Ez a bajnokság valamelyest már lefutott. Ahhoz, hogy önerőből bajnok legyen Rosberg, sok szerencsére lesz szüksége. Hamiltont lényegében már csak a technikai hibák akadályozhatják meg a címvédésben.

Az Orosz Nagydíj futamát magyar idő szerint vasárnap 13 órakor rajtoltatják el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!