Sportvilág

2014.07.10. 14:30

Foci vb 2014 - Jakab Csaba remek kapusokat látott az amerikai földrészről

A Haladás korábbi kapusa, jelenlegi kapusedzője, Jakab Csaba szerint nagyon képzettek az amerikai földrész hálóőrei.

Tóth Gábor

Jakab Csaba a Rohonci úton nevelkedett, védte a Sabari-Tipo, a Haladás, a Győri ETO és a Matáv Sopron kapuját. 2010 óta a Haladás kapusedzője, a korosztályos válogatottaknál szintén kapusedzőként dolgozott.

Haladás kapusedzője, Jakab Csaba is nézi a vb-meccseket. Fotó: Horváth Csaba/Archív

– Szinte minden mérkőzést láttam a vb-n, és általában igyekeztem kapus szemmel is nézni a történéseket – árulta el Jakab Csaba. – Eltűnődtem azon, hogy míg gyerekkoromban szinte csak csatárokat, gólerős középpályásokat igazoltak az európai klubok Dél-Amerikából, addig az utóbb jó tíz évben megváltozott a helyzet, már jönnek a minőségi kapusok, remek védők is. Most csak néhány brazil kapus nevét sorolom fel az elmúlt évekből: Julio César az Inter, Dida a Milan, Doni a Roma, Heurelho Gomes a Tottenham kapujában állt. Dél-Amerikában is tudják már, hogy jó védekezés nélkül nem érhetsz el igazán remek eredményt. Szinte az összes amerikai csapat remek kapussal rendelkezett a vb-n. Claudio Bravo Chile, Navas Costa Rica, Ochoa Mexikó, Tim Hovard pedig az USA kapuját védte hibátlanul. Érdekes, de az európai hálóőrök közül csak Neuer tartja a lépést amerikai riválisaival. Igaz, a németek kapusa topjátékos, az egyik legjobb, legprofibb a mezőnyben. Számomra a vb két legnagyobb pillanata a németek Brazília ellen aratott kiütéses sikere, illetve a holland tréner, van Gaal kapuscseréje volt a Costa Rica elleni 11-es párbaj előtt. Meglepetés csak a csoportmeccseken akadt, az egyesen kieséses szakaszban már mindenhol érvényesült a papírforma. A finálé érdekes lesz, hiszen egy remekül támadó Németország csap össze egy kiválóan védekező Argentínával. Ha a németek azt hozzák, amit játszottak Portugália és Brazília ellen, akkor nyerhetnek. De mindenképpen pikáns lesz a vége: vagy egy európai csapat nyer Dél-Amerikban, vagy Argentína Brazíliában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!