Sportvilág

2014.08.28. 17:52

Király Gábor aláírt, pályára léphet

Király Gábor aláírta az angol második ligás Fulham labdarúgócsapatával egy plusz egyéves szerződését, miután átesett a kötelező orvosi vizsgálaton.

Tóth Gábor

A német másodosztályú 1860 Münchentől öt év után távozó 38 éves, 90-szeres válogatott kapus szombaton a Cardiff elleni hazai bajnokin akár már pályára is léphet. Megfelelő mérkőzésszám és teljesítmény esetén Király egyéves szerződését egy évvel meghosszabbítja a klub.

– Örülök, hogy aláírtuk a papírokat, már csak a focira kell koncentrálnom. Bár intézni kell még a gyerekek iskoláztatását és egyéb hétköznapi dolgokat, de Gera Zoli, aki három évet töltött a klubnál, bőven ellátott tanácsokkal. Szombaton már bajnoki lesz a Cardiff ellen hazai pályán – fogalmazott Király Gábor hivatalos honlapján.

– Örülök, hogy Király Gábor mától a csapatot erősíti. Hatalmas tapasztattal bír, az angol és német bajnokságban egyaránt. Két fiatal kapusunk fejlődésében is sokat tud segíteni – nyilatkozta a Fulham német menedzsere, Felix Magath.

A Fulham tavaly esett ki a az első osztályból, a 2014/2015-ös szezont rosszul, négy vereséggel kezdte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!