Szentgotthárd

2013.06.27. 10:35

A Mária úton Brenner János boldoggá avatásáért

Szentgotthárd - Az idei évben hetedik alkalommal szervezett gyalogos zarándoklatot az ausztriai Maria-Bild-re a Keresztény Megmozdulásokért Egyesület, felajánlva az utat - mint minden évben – a vértanúhalált halt Brenner János atya boldoggá avatásáért.

Tersztyánszky Krisztina

A tűzoltószertárban tartott szentmisén Lukács Imre és Kapin István görögkatolikus atyák, Anton Pollanzmogersdorfi plébános atya, dr. Veres András püspök és Rimfel Ferenc szentgotthárdi plébános

A szentgotthárdi hívek  Trianon utáni első Mária-zarándoklata 2007-ben volt, s azóta igyekeznek  minden évben elzarándokolni a Szűzanyához.

Az idén  már a kijelölt Mária úton haladhattak a zarándokok,  ugyanis sikerült csatlakozni a Közép-Európát átszelő (Mariazell – Csíksomlyó) zarándok-útvonalhoz. Vasvár irányából a Himfai parkerdő felől érkezik meg az út a szentgotthárdi Nagyboldogasszony plébániatemplomhoz, majd innen indul tovább Maria-Bild (Máriakép) ill. Mariazell irányába.

A Himfai perkerdő és a magyar-osztrák határ közti szakasz gondozását  a szentgotthárdi Keresztény Megmozdulásokért Egyesület vállalta magára. Az egyesület tagjai festették fel a jelzéseket és tartják rendben ezt a szakaszt a későbbiekben is.

Június 21-én, pénteken  este történt meg ünnepélyes keretek között a Mária kapu megáldása a szentgotthárdi templom előtti téren. Máriapócsról is érkeztek vendégek  két görög katolikus atyával: Kapin Istvánnal és Lukács Imrével. Papp Bertalan  máriapócsi polgármester is velük érkezett. Szombaton,  miután testvérvárosi megállapodást írt alá a három település (Máriapócs, Maria-Bild és  Szentgotthárd) polgármestere,  együtt indultak el a hívek a zarándoklatra Maria-Bildbe.

Első állomásként megpihentek a Mogersdorf fölötti dombon. Itt egy lapos tetejű kápolna mellett  emelkedik az a 15 méter magas kőkereszt, melyet 1964-ben  a szentgotthárdi csata 300 éves évfordulójára állítottak. A zarándoklat a továbbiakban  Horvátfalu (Krobotek) felé, majd a Saubach-patak  völgyébe folytatódott Maria-Bildig.

A Maria-Bild-i kegyhelyhez érdekes történet fűződik. A falu régi lakói a hegytetőn lévő fán egy Szűz Mária képet találtak, amelyet azonnal be is szállítottak a faluba és ott egy fára függesztettek fel. De a kép mindig visszatért régi helyére. Végtére is a lakosok 1788-ban templomot építettek a fa helyén  a kegykép számára és a  regényes fekvésű  plébániának, templomnak és kegyhelynek a Maria-Bild (Mária kép) nevet adták.

A kegytemplom nevezetessége a máriapócsi Könnyező Szűzanya képének másolata.

A képet Hauser Gellért szentgotthárdi konventi kormányzó és perjel hozta 1739-ben Bécsből.

Az eredeti kép Bécsbe került a Szent Istvánról elnevezett templomba, ám  számos másolat készült róla. Többek közt  Máriapócsra is egy ilyen másolat került vissza.

Mivel jelenleg a templomot kívül-belül felújítják,  a  szentmisét a Tűzoltószertárban tartották. Főcelebránsa dr. Veres András szombathelyi megyés püspök  volt, aki a megjelent papokkal  koncelebrálta a szentmisét. Utána pedig kötetlen beszélgetés következett, ahol a Maria-Bildi és mogersdorfi hívek plébánosukkal, Anton Pollanzzal együtt agapéra hívták a zarándokokat.

A máriapócsi hívek a zarándoklat után, vasárnap  reggel  a rábatótfalusi templomban vettek részt szentmisén, melyen a két görög katolikus atyával együtt misézett Ipacs Bence káplán, majd  szlovéniai kirándulásra indultak Grad helységbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!