Szentgotthárd

2016.06.26. 17:44

Gyalog a Mária-úton - Szentgotthárdtól Maria Bildig

Maria Bild az 1750-es években búcsújáró hellyé vált, ahová a hívek Szentgotthárdról és a környék településeiről minden évben elzarándokoltak, hiszen Maria Bild is egy volt a szentgottárdi ciszterci apátság majorjai közül.

Horváth R. László

Trianonnal aztán ez a szokás megszakadt és feledésbe is merült. 2007-ben azonban az akkor megalakult Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd újra felelevenítette ezt a szokást és azóta is minden éveben megrendezésre kerül június vége táján. Idén tizedik alkalommal teljesítették a 30 km-es távot.

Hatvanan indultak el Szentgotthárdról Szent Vilmos ünnepén, hogy imádságos lelkülettel tegyék meg a Szentgotthárd – Mária Bild (Ausztria) Máriaút-szakaszát. A gyalogos hittestvérek a határmenti-város plébánia-templomától indultak, rózsafűzért imádkozva érkeztek meg a Schlösslberg-i 15 méter magas kereszthez, ahol a rekkenő hőségben gyaloglókat frissítővel, és harapnivalóval várták a mogersdorfi hívek.

Rövid pihenő után a zarándokok újra útnak indultak, és a déli harangszó már a Mariabildi kegytemplomban köszöntötte őket, ahol koncelebrációs szentmisét mutatott be Pfarrer Anton Polanz, Rimpfel Ferenc plébános, valamint Kovács József káplán. Az Istentiszteleten megemlékeztek Zsámpár László zarándok-szervezőről, aki tíz évvel ezelőtt újra útjára indította, felelevenítette ezen zarándoklatot. A szentmise után szeretetlakomával várták a magyar híveket. Az agapét követően a hazafelé vezető úton az Anna-kápolnánál tartott rövid pihenő után, a koraesti órákban értek haza a zarándokok.

1739-ben Hauer Gellért perjel Bécsből magával hozta a Könnyező Máriapócsi Szűzanya csodatevő kegyképének egy másolatát és jártában egy, a falu közelében álló tölgyfára erősítette.

A képnél rendszerint az úton levő erdei munkások és parasztok imádkoztak, s ezek az imák meghallgatásra találtak. A falu lakói többször bevitték magukkal a faluba a képet, de az csodálatos módon mindig visszatért a tölgyfára.

Mivel a képnél több csodás imameghallgatás történt, nemsokára fakápolnát építettek számára, melyet Sarlós Boldogasszony tiszteletére szenteltek. Plébániáját 1787-ben alapították, és 1793-ban felépítették a mai templomot, amit pár esztendeje teljes egészében felújítottak. A kegyképet a tölgyfa egy darabjával a templom főoltárára helyezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!