Szentgotthárd

2015.05.14. 11:52

Kiálltak a fürdő mellett Szentgotthárdon - még idén értékesíthetik a szállodát

Szentgotthárd - Szinte minden testületi ülésen szóba kerül a szentgotthárdi fürdő helyzete. Áprilisban a tavalyi év mérlegbeszámolóját nézték át, ennek kapcsán szóba került a szálloda jövője is.

Bajdó Bettina

A fürdőt üzemeltető Gotthárd Therm Kft. az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság. Így a Polgári Törvénykönyv szerint a kft. taggyűlésének – jelen esetben a képviselő-testületnek– kizárólagos hatáskörébe tartozik a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása. Ebből is kiderült, hogy a kft. mérlege alapján nem biztosított a tőkemegfelelés, a saját tőke (mínusz 200 millió forint), a jegyzett tőke (140 millió) fele alá csökkent. A kft. ügyvezető igazgatója a tulajdonos önkormányzattól kérte a társaság „feltőkésítését", amelyet a kft. a további üzemeltetéséhez elengedhetetlennek tart.

A beszámolót Szalainé Kiss Edina (független) képviselő tüzetesen átnézte, akadt egy-két dolog, amivel nem értett egyet. Az egyik, amit kiemelt, hogy a beszámoló szerint 2007-től folyamatos volt a bevétel-növekedés, ez egészen 2010-ig tartott. A mostani bevételek a 2009-es szinten vannak, pedig most nem működik a szálloda. Korábban mindig a szálloda bezárására fogták a bevételkiesést.

Huszár Gábor polgármester szerint az első időkben azért volt magasabb a vendégszám, mert az újdonság varázsa vonzotta a kikapcsolódni vágyókat. A gotthárdiaknak adott kedvezménynél pedig vállalták, hogy bár többen jönnek a fürdőbe, de kevesebb bevétel folyik be. Hangsúlyozta: ezen változtatni nem akarnak. Elmondta még, ha a szálloda újra működne és kifizetné a vendégéjszakák után az adót a fürdőnek, akkor rentábilis lenne a fürdő.

Évek óta veszteségesen működik a szentgotthárdi fürdő, az önkormányzat pedig nyögi a terheket. Fotó: Vn-Archív

Virányi Balázs (független) szerint a tartozást rendezni kell. Ám képtelen arra, hogy ekkora veszteséget termelő fürdő működését tovább támogassa. Már felújítási igények is érkeznek a fürdő felől. Azt mondta, ha csak 10-50 milliót kellene hozzátenni, nem lenne gond, de ennél jóval többet kell. A független képviselő kiemelte továbbá azt is, el kell dönteniük, hogy meddig finanszíroznak ekkora veszteséget.

A polgármester úgy vélte, egy hónapon belül a szálloda felszámolása miatt biztosan össze kell ülniük, hogy eldöntsék: belemennek-e egy közös megoldásba a hotellel és a fürdővel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy hamarosan megjelenik a felhívás a közlönyben a felszámolás alatti csomagértékesítésről.

A könyvvizsgáló beszámolójából kiderül, hogy a fürdő mindent megtett azért, hogy minél kevesebbet kelljen az önkormányzatnak a működésébe beletennie. A fürdő viszont szálloda nélkül életképtelen. Most, amikor elindul a szálloda értékesítése, kell a segítség. Ha az első értékesítés sikertelen, akkor három hónap múlva újra kiírják a szálloda eladását. Egy biztos: idén el fog kelni a hotel. Olyan jó állapotban maradt, hogy akár azonnal ki lehetne nyitni. A könyvvizsgáló szerint azon is el kell gondolkodni, hogy esetleg kempinget, kisebb komfortfokozatú panziót is lehetne építeni a fürdő környékén. A képviselő-testületnek döntenie kell most, hogy kiáll-e a fürdő mellett.

Huszár Gábor hangsúlyozta: heteken belül a fürdőnek pozícióba kell helyeznie magát, hiszen lehet, hogy tárgyalni kell a hotelbefektetőkkel. Végül rábólintottak a képviselők a segítségnyújtásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!