Szentgotthárd

2015.05.28. 08:01

Segítség a várostól

Kistérségi körkép – Több támogatási kérelem is érkezett a civil szervezeteket és városrészeket támogató Alaphoz.

Bajdó Bettina

Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Civil- és városrészi alap"-nak nevezett pénzügyi keretet különített el a 2015. évi költségvetésében 4,5 millió forint értékben. A Jakabházi Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület 100 ezer forintot kért az önkormányzattól, a zenekar részére szeretnének fellépőruhát vásárolni. Jelenleg saját ruháikban lépnek fel, de egyre több lehetőséget kapnak a megyében is, sőt idén Szlovákiában is fellépnek majd. Ahhoz, hogy méltó módon képviselhessék a várost szükségük van megfelelő egyen ruházatra. Az önkormányzat támogatásáért cserébe továbbra is térítésmentesen vállalják a részvételt a városi programokon.

Az ŐR-NYÉK Hagyományőrző és Harcművészeti Alapítvány 200 ezer forint miatt fordult a városhoz. Fontos feladatnak tekintik a fiatalok oktatását, ennek érdekében élő történelemórákat és bemutatókat tartanak a kistérség általános iskoláiban. Mindezt autentikus eszközökkel és módszerekkel teszik, így például a gyerekek kipróbálhatják a „magyarok nyilait". A nyílvesszők rendkívül költséges tételek, amelyet az alapítvány nem tud önerejéből megvásárolni.

A Szentgotthárd-Rábatótfalu városrészi önkormányzatának idén is megrendezi a Májusfa kitáncolást, amelyre ezúttal is érkeznek szlovén résztvevők, fellépők. A rendezvény nagy népszerűségnek örvend. Az önkormányzattól igényelt támogatást (30 ezer forintot) a fellépők vendégül látására kívánják fordítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!