Ami a csövön kifér - Imperare sibi maximum...

Miről jutott eszembe e megszívlelendő jó tanács. Arról, hogy néhány nap, és az egyik legnagyobb hazai ünnepünkön örülhetünk annak a nagyon is földi dolognak, hogy aznap nem kell dolgoznunk. Ez a hétköznapi öröm azonban egy nagyon is ünnepi tételt takar, miszerint adjuk meg a tiszteletet az ünnepnek azzal, hogy nem dolgozunk és rá figyelünk. Nem így lesz e kies honban, ez borítékolható.

A politikus a dolgát végzi, tehát ünnepi beszédet mond, melyben - horribile dictu - még aktuálpolitizálni is merészel. Hozzátéve, ez így volt ezer évvel ezelőtt és vélhetően még ezer év múlva is így lesz. Ezzel a beszéddel tiszteletét adja meg az ünnepnek.Nos - légyen bár pusztába kiáltott szó - a tiszteletet adja meg mindenki az ünnepi szónokoknak, mert ezzel eleink áldozatának adózunk. Higgyék el nekem, a közbekiabálás, a fújolás vagy a legújabb hazai bunkóság, a közbefütyülés nem a szónokot rántja le a fütyörésző emberforma szintjére, hanem magát az ünnepet. Ami pedig mindenkit csak felemel. Igenis kell a tisztelet egy ünnepnek, egy beosztásnak, de legfőképpen magának az embernek. Aztán ha mégsem tetszik nekem, amit felkent főink művelnek, akkor van annak is ideje és helye, hogy ezt kifejezzem. Nem síppal, dobbal, nádihegedűvel, hanem példával, türelemmel és tisztelettel. Mert utóbbiak erényeink.