A szerkesztő ajánlja

2015.10.10. 09:11

Jó reggelt Vas megye!

Mintha csak tegnap lett volna, amikor pólóra vetkőzve kint a teraszon néztük a naplementét.

Bajdó Bettina

Szinte még érzem a bőrömön a nyár melegét, ám közben mégis hihetetlen gyorsassággal beszökött a mindennapokba az ősz. Nem szólt, nem jelentkezett be előre, az egykor meleget árasztó falak most már csak hidegen vesznek körbe. Lassan ledéren állnak a fák, ledobva színes ruháikat, mely szőnyegként terül szét az aszfalton. Még emlékszem édesanyám szavaira: „Kislányom, ne ugorj be a falevelek közé, koszos lesz a ruhád, a cipőd!" Bevallom, a gyerek ott bennem legbelül, a mai napig beleáll a falevelek közé, s a cipője orrával birizgálja kicsit szét. Aztán félve nézek körbe, hogy vajon ki látta, amint egy felnőtt önfeledten tud örülni a lehullott falevelek zörgésének. Mindig előttem van édesanyám, ahogy a fejét csóválja. Vannak dolgok, melyek sosem változnak meg, az ember hozza magával és viszi tovább. Édesanyám bölcs mondásai sokszor villannak fel a napok során, egyet sokszor elismételgetek: Az számít, amit te gondolsz magadról ,nem pedig az, amit mások gondolnak terólad!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!