TERKA-SZTORIK - A dohányosokra senki nem gondol?

Tévedés ne essék, én már időtlen idők óta nem élek az egyesek szerint csak koporsószögnek nevezett, gyilkos rudacskákkal. Azt is felháborítónak tartottam, amikor az étteremben az orrom alá fújták a füstöt, sőt ma is felszisszenek, ha a zebránál a mellettem álló gyalogos éppen az irányomba pöfékel. De azért némi empátiát (nosztalgiát?) ma is érzek nikotinfüggő embertársaim iránt. A múltkor, amikor a mínuszokban csak egy fél kiflit próbáltam elrágcsálni az utcán rohantomban, fájt a kezem a hidegtől.

El tudom képzelni, milyen nagy öröm lehet ilyen időben a kapuktól öt méterre, vállra dobott kabátban, a szélben állva cigarettázgatni. Nem az a baj természetesen, hogy hoztak egy törvényt és a nemdohányzó személyek védelmében súlyosan szigorították a nikotinélvezet feltételeit. Csakhogy az a néhány év nincs kitalálva, amíg a lakosság még mindig jelentős hányadát kitevő eltévelyedettek a nevelő intézkedések hatására végleg leszoknak a szenvedélyükről. Mert az, hogy a házak kapui előtt csikkek tornyosulnak, vagy hogy a magukkal nem bíró utazók a vonat vécéjét pöfékelik tele, nem nevezhető megoldásnak. Nem tudom, mit lehetne tenni. Gázhősugárzókkal fűtött „szigetek” a közterületeken? Szagelszívóval felszerelt sarkok a közintézményekben? Több vízzel, homokkal töltött csikkgyűjtő a bejáratoknál? A dohányáru úgyis nagyon drága, talán lehetne az árából ilyesmire is költeni. A megvédett nemdohányzók ugyanis nem valószínű, hogy ezt akarták.