Szombathely

2015.05.22. 11:27

10,5 milliárd forintos beruházás Szombathelyen

A jövő okos autóit Szombathelyről indítják – hangzott el a TDK EPCOS 10,5 milliárd forintból megvalósuló autóelektronikai alkatrészgyártó központjának átadásán Szombathelyen.

Cseszkó Tamás

Szép számmal vettek részt a térség politikai és gazdasági döntéshozói a TDK csoport új központjának átadásán, ott volt dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter, dr. Puskás Tivadar polgármester és két alpolgármestere, Illés Károly, valamint Molnár Miklós; továbbá dr. Harangozó Bertalan kormánymegbízott. A konferanszié ezúttal Szujó Zoltán, televíziós sportriporter volt.

Rendezvényen bemutatták a Totalcar munkatársainak, Bazsó Gábor és Winkler Róbert kisfilmjét, melyek a gyárban zajló munkát mutatták be. A filmből kiderült, hogy Szombathelyen többek között olyan elektronikai alkatrészeket gyártanak, amelyek segítik a gépkocsik kulcs nélküli nyitását és indítását, de az automatikus távolsági fényvezérlők, valamint az optikai parkolást segítő és sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek sem maradhatnak le a palettáról.

Takács Balázs, a TDK EPCOS szombathelyi leányvállalatának ügyvezetője köszöntőjében elmondta, 2 ezer kiváló szakember dolgozik a cégnél. –Immáron húsz éve azon munkálkodunk, hogy a vállalatcsoportunk sikeres legyen. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a jövő okosautóinak alkatrészei az EPCOS-ból kerüljenek ki – fogalmazott az ügyvezető. Hende Csaba beszédében személyes emlékkel indított. –Az én nagymamám sok évig ennek a gyárnak az elődjében, a REMIX-ben dolgozott betanított munkásként –árulta el a képviselő. Szavai szerint a mostani történetnek csak nyertesei vannak. – Két évvel ezelőtt jelezte az EPCOS, hogy csak akkor tudják elnyerni a az új gyártás jogát, ha telephelyet fejlesztenek, ám a réi telephelyen nem volt lehetőség a terjeszkedésre – idézte fel a történteket Hende Csaba, hozzátéve, hogy a megoldáshoz kellett egy nagyszerű terv erős elhatározással. –Kellett dr. Puskás Tivadar polgármester, aki soha nem siet, de mindig odaér, ahova kell, és kellett a magyar kormány támogatása – sorolta a miniszter a sikerhez vezető út feltételeit. Kiemelte, az önkormányzat jutányos áron jutott hozzá a város szívében Szent László utcai telephelyhez, mely a cégvezetés legjobb szándéka ellenére is komoly környezeti terhelést jelentett az ott élők számára. A telephelyet is jól tudja hasznosítani a város, hiszen itt kapnak helyet a mérnökképzés és a duális képzés oktatóbázisai, melyek szintén összefüggnek Szombathely hosszú távú terveivel. – A magyar állam pedig 3 milliárd forint adókedvezményt nyújtott a cégnek, amelyet beforgathattak a beruházásra, így összesen 10,5 milliárd forintos fejlesztés valósulhatott meg, melynek köszönhetően 240 új munkahely jöhet létre a következő időszakban – húzta alá Hende Csaba.

Joachim Zihlarz, az EPCOS AG igazgatóságának elnöke köszöntőjében kiemelte, 11 hét alatt nyolcszáz dolgozót 250 géppel együtt sikerült átköltöztetni a Csaba útra, mely immáron 50 ezer négyzetméteren látja el a feladatokat. – Fontos mérföldkőhöz érkezett leányvállalatunk, a cég dolgozói méltán lehetnek büszkék az elért eredményekre – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy mára beigazolódott: helyes döntés volt, amikor a 32 millió eurós fejlesztés mellett döntöttek. – Cégünk történetében még soha nem volt ilyen hatalmas beruházás – hangzott el. Joachim Zihlarz arról is beszélt, hogy az autóipari felhasználásra készülő termékek részaránya a jelenlegi 30 százalékról több mint 50 százalékra nő. – A szombathelyi sikertörténet nem jöhetett volna létre az emberek nélkül, akik áldozatos munkájukkal szintén hozzájárulnak a cég sikeréhez – hangoztatta a vezető, kiemelve a képzés fontosságát is. – Jelenleg húsz diák tölti a gyakorlati idejét nálunk, és már korábban harminc, nálunk végzett diákot vettünk fel állandó munkavégzésre a cégünkhöz. Az átadáson egy méreteiben Magyarországon egyedülálló, látványos hologramos 3D vetítésben mutatták be a fejlesztés eredményeit. A klasszikus szalagátvágás helyett Joacihim Zichlarz, Hende Csaba és Takács Balázs elindították az új EPCOS- időszámítását jelző készüléket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!