Szombathely

2015.08.12. 16:58

15 perccel előbb érünk Budapestre

Szombathelytől Répcelakig utazhattak a sajtó munkatársai szerdán, a GYSEV Zrt. ugyanis úgy döntött, működés közben mutatja be, hogyan sikerült az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb vasútfejlesztési programja.

Cseszkó Tamás

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója ismertette a beruházás részleteit, szavai szerint, amikor 2011-ben átvették a szombathelyi állomás üzemeltetését, komoly stratégiát fogalmaztak meg, amely a fejlesztési elképzeléseket tartalmazta. – Az egyik ilyen tervünk volt a még nem villamosított vonalak kérdésének megoldása, Vas megyében ez a Hegyeshalom – Csorna – Porpác vasútvonalat érinti.

A 11,9 milliárd forintos beruházásból korszerűsítették a villamosítást, a biztosítóberendezést és a forgalomirányítási rendszert is, immáron egy munkatárs szervezi központilag a közlekedést az egész vonalon. Azt mondják, így a legoptimálisabb. Több állomáson, például Répcelakon, Hegyfalun, Pósfán és az Ölbő-Alsószelestén is megújultak a peronok, és ledes világítási rendszert építettek ki. Májusban tesztelték a rendszert, júliusban elvégezték a szükséges méréseket, így most már zavartalanul működik a villamosított vasúti hálózat.

Jómagam rendszeresen vonatozom, így a többi Vas megyeivel együtt számomra is nagy öröm, hogy a mostani óriási fejlesztésnek köszönhetően az új menetrend életbelépésével immáron 15 perccel gyorsabban tudunk például a fővárosba érni – mondta Ágh Péter Répcelakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!