Szombathely

2015.09.21. 19:47

150 éve indult az omnibusz

Szombathely – Emléktáblát avattak a városi tömegközlekedés elindulásának 150. évfordulója alkalmából.

A Vas Megyei TIT Egyesület, a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a Vasi Múzeumbarát Egylet összefogásával készült el az az emléktábla, mely a szombathelyi tömegközlekedés megindulására emlékezteti a Széchenyi utcában járókat.

A városi tanács 1965 augusztus 19-én ülésezett, ekkor adott engedélyt arra, hogy meginduljon a tömegközlekedés a vasútállomás és a városközpont között az akkor társas kocsinak nevezett omnibusszal – idézte fel dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke.

– Kevés olyan város van Magyarországon, amely 150 éves múltra visszatekintő, és folyamatosan jelen lévő városi tömegközlekedéssel büszkélkedhet – emelte ki dr. Kalocsai Péter közlekedéstörténész, aláhúzva, hogy ez összefüggésbe hozható azzal, hogy Szombathelyen már a dualizmus korának korai időszakában is előrehaladott volt a városias jelleg.

Az emléktábla avatását követően a vasi TIT székházában emlékülést tartottak, ahol a  témában jártas szakemberek idézték fel Szombathely tömegközlekedésének múltját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!