19 nap Skandináviában 70 ezer forintból? - Két szombathelyi diáknak ez is sikerült

Két 19 éves középiskolás srác megunta Szombathelyet, és arra jutottak, hogy el kell hagyniuk komfortzónájukat. Diákok lévén nem álmodhattak világkörüli luxusutazásról, így inkább úgy döntöttek, egy sokkal nagyobb kalandra vállalkoznak: beutazzák Skandináviát stoppal. Mindez még tavaly történt, mesélte el Füzi Andor és Puskás Márton. A kaland – miután meggyőzték szüleiket arról, hogy nem lesz semmi baj – egy hamburgi repülőúttal kezdődött. Mint elmondták, mindenkiben benne van, hogy világot szeretne látni, sok fiatal inkább fesztiválokra szeretne menni, ők azonban úgy határoztak, másra költik a pénzüket. Amiből meglepően kevés fogyott. A 30 ezer forintos repülőjegyen kívül mindössze 40 ezer forintot költöttek fejenként a 19 nap alatt. Hogyan lehetséges ez? Na, erre voltam én is igazán kíváncsi. Mint kiderült, a két srác egyetlen fillért sem költött szállásra, és a repülőutat leszámítva utazásra sem. Az étkezéseket pedig jórészt hátizsákból oldották meg.

" width="600" height="338" frameborder="0">

Miért pont Hamburg? Ennek is gyakorlati okai voltak. A legfontosabb, hogy ide találtak olcsó repülőjegyet, másodszor: ha példának okáért Koppenhágába mentek volna, az Oslótól már igazán nincsen messze és akkor hol marad a kaland, az utazás idegen autókban? Mint kiderült, a szervezéssel nem sokat bajlódtak, csak azt tudták, hogy Koppenhága, Malmö, Göteborg, Oslo ott lesz a látnivalók között, de hogy hol hány napot töltenek, és mikor érkeznek meg, azt a sorsra bízták. Ami viszont igazán kegyes volt hozzájuk. Hamburgban az első éjszakát Couchsurfing-el, azaz kanapészörfözéssel oldották meg, ez a már legalább tízéves hagyományokkal bíró találmány roppant gazdaságos, hiszen ingyenes szálláslehetőséget biztosít a világ szinte bármely pontján. Lényege, hogy az úgynevezett hosztok felajánlhatják a „kanapéjukat” vadidegen külföldiek számára, akik ha szimpatikusnak bizonyulnak, ott aludhatnak és máris létrejött a multikulturális vakáció.

Oslóban már merészebb tervet eszeltek ki. Mivel Skandináviában legális a vadkempingezés, nem csinálnak nagy ügyet abból sem, ha valaki a repülőtér mellett veri fel sátrát, márpedig az ifjú kalandoroknak éppen ez volt a céljuk. Csakhogy összefutottak valakivel, akinek elmondták a tervüket, ő pedig meghívta magukhoz, így aznap nem kellet sátrazni. Az összes többi nap viszont igen. Adódik a kérdés, hogyan oldották meg a tisztálkodást, de mint kiderült, arra vannak a benzinkutak. A legendásan drága skandináv országokban alkoholra sem költöttek a fiúk, hiszen például sör nem nagyon van ezer forint alatt. A hazai pálinka persze ott lötyögött a húszkilós hátizsákokban, de leginkább a meghívásokat fogadták el, ha voltak ilyenek, és bizony szép számmal akadtak. A több mint kéthetes túra mérlege: 21 autóban ültek és 2100 kilométert tettek meg stoppal és az út alatt soha semmilyen atrocitás nem érte őket, ráadásul a távolságtartó északi emberek nagyon kedvesek voltak velük.

Idén nyáron aztán immáron profi stopposként elhatározták, hogy ezúttal nagyobb fába vágják a fejszéjüket. A biztonságos Észak helyett a jóval rizikósabbnak látszó Törökországot szemelték ki maguknak. Ezúttal már a szülők sem voltak olyan nyugodtak, egyiküknek Iphone-t ajánlottak, ha kihagyják a kalandot. Nem hagyták ki. Elrepültek Isztambulba, és kezdetét vette egy hosszabb és veszélyesebb út. A srácok elmondták, hogy tanultak a skandináv kalandból, ezért hátizsákjuk mostanra könnyebb lett, valamint a tervezgetéshez sem használtak mást, mint egy térképet, itt bekarikázták, amit látni akarnak, aztán lesz, ami lesz.

Ez a túra kétségkívül kalandosabbra sikerült, már csak a számokat tekintve is. Igaz most „csak”18 napig tartott az út, ám jóval sűrűbbnek bizonyult. Először is idén már cirka 100 ezer forintot költöttek. Több mint 3 ezer 300 kilométert tettek meg stoppal és összesen 72 autóban ültek. Megmásztak egy 3 ezer 700 méteres hegyet, aludtak felajánlásból egy hajón, és menekültek kóbor kutyák elől is. Utóbbiakat gázspray-vel tették ártalmatlanná, ez volt az egyetlen védekezőeszközük, meg talán a szelfibot, ha azt egyáltalán annak lehet nevezni. A kutyás kalandot leszámítva egyszer féltek csak igazán. Egy sátrazás alkalmával hatalmas vihar csapott le rájuk és a föld is beleremegett a villámlásba. A törököktől azonban nem kellett tartani, nagyon kedvesek voltak velük, az első találkozás után már testvérként tekintettek rájuk. Mindenhol megkínálták őket teával, és volt, hogy egyszerre többen is fel akarták őket venni.

Ha már itt tartunk, megkérdeztem a srácokat a stoppolás kulisszatitkairól is. Először is: lányoknak egyedül stoppolni szigorúan tilos. Másodszor: nem érdemes két embernél többnek kiállni az útra, mert három embert már nehezen vesznek föl. Továbbá: nem célszerű kiírni az úti célt, mivel így kizárjuk azokat az autósokat, akik legalább egy darabon elvinnének minket. Ők egy magyar zászlót lobogtattak, ami úgy tűnik, bevált, pedig a törökök a zászlót nem ismerték. Volt, hogy mexikóinak nézték őket, de nem ezért álltak meg. Mint kiderült, a magyarokat nagyon szeretik. Ki tudja miért? Talán a régi szép emlékek miatt. Volt, hogy egy teherautó nyitott platóján utaztak más stopposokkal, volt, hogy az autópályarendőrök vitték el őket egy darabon. Átlagosan negyedórán belül mindig megállt valaki. Mindenki kedves volt és segítőkész, egyszóval Törökországban lazaság van. Igaz, egyik barátjuk, akivel azóta is tartják a kapcsolatot, mondta, hogy mostanában volt feléjük egy kis lövöldözés, ő most éppen kurdokat bújtat, szóval zajlik az élet.

Nyelvi nehézségek nem voltak. Egyrészt, mert minkét srác tökéletesen beszél angolul. Andor egy évig volt cserediák Amerikában, Márton pedig nem régen tette le a felsőfokú nyelvvizsgát. Igaz ugyan, hogy a skandináv országokban mindenki beszél angolul, Törökországban viszont csak kevesen, azok viszont nagyon. Akikkel pedig nem volt közös nyelv, ott elindult az activity. Gyorsan kiderült, bármit meg tudnak értetni a másikkal közös nyelv nélkül is.

Voltak persze más nehézségek is, na, nem a fürdés, arra ott volt a tenger, hanem például amikor már unták a konzerveket, és úgy érezték, mindenből elegük van. Ezek az érzések azonban hamar elmúltak, olyannyira, hogy a jövőben is terveznek még kalandokat. Andor és Márton most India meghódításán gondolkodik, ezúttal motorral.

Autóstoppal az utakon

A stoppolás mindig kalandos, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy ki fog megállni. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy valaki meg fog. Én középiskolában egyszer ellógtam egy kötelező iskolai rendezvényről és arra gondoltam, stoppal fogok hazajutni. Tíz perc sem telt bele megállt egy autó és persze, hogy az iskola igazgatója volt az. Tudta miről van szó, de jó fej volt, haza vitt. Egy másik alkalommal meggondolatlan fiatalként azt gondoltam nagy buli lesz a Balaton parton és az első busz indulásáig simán eltöltöm az időt. Már este 11-kor beláttam, hogy nem gondoltam át igazán a dolgot, így a teljesen reménytelen stoppolás mellett döntöttem. Valóban reménytelennek tűnt a helyzet, városon belül, éjjel stoppolni nem olyan jó. Nekem azonban szerencsém volt. Egy perc sem telt bele és már egy német autóban utaztam hangos jódli zene közepette. Hágában a stopposoknak külön megállójuk van, amit tábla is jelez, viszont nálunk már nem olyan nagy divat a stoppolás, annak ellenére sem, hogy még stoppolós versenyeket is rendeznek. A telekocsikázás ellenben egyre jobban terjed. Ha belegondolunk teljesen ésszerű, hogy megosztjuk autónkat és a költségeket valakivel. Itt ráadásul leinformálhatjuk utasunkat is, így a kockázat, hogy egy darabolós gyilkos lesz az útitársunk, a minimálisra csökken. Azért persze nem árt az óvatosság. És ez vonatkozik az autósokra is, de ne aggódjunk nem minden úton álló, útonálló. Végezetül, stopposként kényszerből egyszer mi is alkalmaztuk a legolcsóbb trükköt, miszerint a lányokra bíztuk mindent, mi meg előmásztunk az árokból, de hát mit tehettünk volna, nekünk nem álltak volna meg.