2011.07.27. 02:28
Szombati piknik a Szabó-hegyen
A mindig sok turistát vonzó idei Hétforrás piknik színhelye lesz szombaton a Szabó-hegy, a Hétforrásnál. Ma 15 órára a környék kitakarítására várja a jelentkezőket az Írottkő Natúrparkért Egyesület.
Azonban végül az időjárás is kegyeibe fogadta a társaságot, akik mintegy három óra alatt tisztították meg a területet az eldobott hulladékoktól. A helyiek és turisták körében is rendkívüli népszerűségnek örvendő Panoráma körúton indulva egészen a sífelvonóig jutott a csapat. Az egyesület vezetői köszönetüket fejezték ki a Kőszegi Városgondokságnak - amely vállalta az összegyűjtött zsákos szemét elszállítását -, valamint a szabadidejüket áldozó önkénteseknek. Ők az alábbiak voltak: Gellén Ágnes, Gulyás Ernő, Somogyi György, Tánczos Norbert, Tánczos Regina, Dömötör Renáta, Erdődi Alexandra, Varga Adrienn, Rezner Hajnalka és Ávár Alíz.
Mivel most szombaton rendezik meg a Hétforrás pikniket, a következő bevetés ma lenne. A Hétforrás környékét tisztítják meg, és erre várják az önkéntesek jelentkezését.
- Ha az esős időjárás miatt ma nem tudunk felmenni takarítani a hegyre, akkor pénteken megyünk - közölte Somogyi Györgyné, az Írottkő natúrparki egyesület titkára.
A Szabó-hegyen szombaton 10-17 óra között lesz a piknik, ahol a szokásoknak megfelelően sokféle program várja a családos és nem családos kirándulókat. Lesz kézműveskedés, totó, a gyermekeknek rajzverseny, rókavadászat, a felnőtteknek borkóstoló, büfé. A hegyen zenél majd Kőszeg Város Fúvószenekara.
- Könnyűzenei programmal, térzenével szórakoztatjuk a közönséget - mondta el Bakos György, a fúvósók elnöke.
A Hétforráshoz fel lehet jutni gyalogtúra keretében a Szabó-hegy-Kincs pihenő-Okmányos-Hétforrás útvonalon. Ez 9 órakor indul a Károly Róbert térről - a Jurisics-vár melletti parkolóból -, vezető Schwahofer Gusztáv. El lehet kerékpáron is jutni a forráshoz, a piknikre. Ez a túra 10 órakor indul a Kerékpáros Centrumtól (Csónakázó-tó).
Különjáratú autóbuszok is indulnak 9-15 óra között kétóránkánt a Károly Róbert térről, visszaindulás 10 órától ugyancsak kétóránként. Saját személygépkocsival csak a Kincs pihenőnél található parkolóig lehet felautózni.