Szombathely

2016.12.16. 20:22

IN MEMORIAM: Baktay Else

A szeretve tisztelt drága Baktay Else tanárnőtől búcsúzunk, aki 68 éves korában december 1-jén távozott tőlünk.

Mindannyian reménykedtünk, hogy betegségével meg tud küzdeni, de sajnos nem így történt. Családjával 1984-ben költözött Németországból Szombathelyre. Magyarországon az egyetlen munkahelye - a 2013-ban történt nyugdíjba vonulásáig - a Szombathelyi Kereskedelmi, Vendéglátói és Idegenforgalmi Szakközépiskola volt.

Baktay Else (1948–2016)

Rajongásig szerette iskoláját és diákjait, akiknek oktatásán fáradozott, és végtelenül örült sikereiknek. Munkája nemcsak hivatása, hanem az élete volt.Megjelenése mindenkor derűt és bizalmat sugárzott. Igazi tanáregyéniség volt a szó legnemesebb értelmében. Német nyelvtanárként magas szakmai felkészültséggel rendelkezett, amit a munkája során a tanításba vetett hit erejével alkalmazott. Kitűnő pedagógiai érzékével tudta a diákokat motiválni, több száz tanulót jutatott el a felsőfokú német nyelvtudáshoz.

Rendkívüli tanáregyéniség volt, aki nem pusztán tárgyi tudást közvetített tanítványainak, hanem emberi tartással és stílussal is gazdagította őket. A német két tanítási nyelvű oktatási forma bevezetésében, majd működtetésében oroszlánrészt vállalt, anyanyelvi lektorként számtalan siker koronázta munkáját. Színvonalas, lelkiismeretes és fáradhatatlan munkája elismeréséül 2008-ban megkapta az Aranykatedra kitüntetést.

Szomorú szívvel, de annál nagyobb szeretettel búcsúzunk a mindig derűs és mosolygós Baktay Else tanárnőtől, valamennyi egykori kollégája és tanítványa nevében megköszönve mindazt a szeretetet, biztatást, bizalmat és tudást, amit tőle kaptunk. Kitűnő pedagógust, pótolhatatlan kollégát, drága jó barátnőt veszítettünk el személyében.

Emlékét szívünkben megőrizzük!

Egykori barátnője és kolléganője,

Krancz Friderika

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!