Szombathely

2014.04.15. 13:34

A jövő közlekedő nemzedéke Szombathelyen

Szombathely - A szakemberek reménye szerint ezek a diákok példamutató magatartásukkal elősegíthetik a közlekedési morál javulását.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából kerékpár, segédmotor-kerékpár és személyautó kategóriában vetélkedőt rendezett a középfokú oktatási intézmények tanulói részére Szombathelyen, kedden.

Az intézményekből a versenyre három-három nappali tagozatos középiskolás nevezhetett. A KRESZ, drogtotó és egészségügyi feladatlapok kitöltését és értékelését követően az ügyességi pályán és a városi forgalomban is bemutathatták járművezetési jártasságukat. A kategóriánkénti első helyezettek a zalaegerszegi döntőbe jutottak, valamennyi dobogós az egyik műszaki áruház ajándékutalványával lett gazdagabb, és minden résztvevő diák, az egyik szombathelyi autós-motoros iskola jóvoltából tízezer forint értékű, gépjárműoktatásra beváltható ajándékkártyát is kapott.

A verseny végeredménye:

Kerékpár kategória:

Németh Adriána, Sárvári Tinódi Gimnázium.

Nagy Szabolcs, celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium.

Senviczki Ákos, szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium.

Segéd-motorkerékpár kategória:

Radics Roland, SZMSZIK Savaria Szakképző Iskola.

Sebestyén Martin, VM DASZK Vépi Középiskola.

Kovács Benjamin, SZMSZIK Savaria Szakképző Iskola.

Személyautó kategória:

Kovács Gábor, VM DASZK Vépi Középiskola.

Gerencsér Bence, SZMSZIK Savaria Szakképző Iskola.

Kostyál Dávid, szombathelyi Hefele menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola.

Címkék#Szombathely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!