Szombathely

2015.04.19. 16:56

A korrupció ellen demonstráltak Szombathelyen

Szombathely - Mintegy félszázan vettek részt vasárnap délután Az Országos Tüntetés a Korrupció Kormánya Ellen nevű demonstráció Szombathelyre szervezett megmozdulásán.

Unger Tamás

A Demokratikus Koalíció szervezte a tiltakozást a városháza elé.

Petőfi Sándor A nép nevében című versével kezdődött a megmozdulás.

Eleinte 20-30 ember hallgatta a szónokokat, majd körülbelül 50-60 fősre duzzadt a hallgatóság. Országos ügyekről beszéltek a felszólalók: a földtulajdonlásról, az adóhivatalról, a brókerbotrányokról és a dohányboltok „elosztásáról". Azt mondták, a korrupció romlást jelent ma Magyarországon, a „vírushordozó" pedig a jelenlegi kormány.

 

Balogh Tibor, a DK Szombathelyi szervezetének tagja azt mondta: Szombathely 150 évre elegendő költségvetését, vagyis   3000   milliárd forintot   lopott   el a kormány a magánnyugdíj-pénztárakból.

Szuhai Viktor, a Demokratikus Koalíció Vas megye 1-es választókerületi elnöke arról beszélt: megfélemlítettek országában élünk és ezért is jó, hogy sokan el mertek jönni a tüntetésre. Emlékeztetett, hogy az ország több mint száz városában egyszerre hívták az utcára a korrupció ellen tiltakozókat. Arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben tartott időközi választások tapasztalata, hogy elfordultak az emberek a kormánypártoktól, a Demokratikus Koalíció pedig reális alternatívát kínál a kiábrándultaknak.

A felszólalók azt mondták: a korrupció egyetlen ellenszere „doktor demokrácia", ezért küzdenek, mert korrupció mindig is volt, de nem mindegy, hogy a társadalom eltűri, vagy szembeszáll vele.

Rendbontás nélkül, békésen zajlott a mintegy háromnegyedórás tiltakozás.

Kapcsolódó cikk:

Kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!