Szombathely

2015.07.28. 17:22

A következő hetekben minden egyetemistának döntenie kell - A kolesz vagy az albérlet jobb?

Szombathely – Miután múlt héten kiderültek a felvételi ponthatárok, a felvett hallgatóknak szállást kell választaniuk. Mutatjuk, hogy milyen lehetőségek között választhatnak az egyetemisták.

Lisztmayer Zsófia

A felvételiző diákok a ponthatárok kihirdetése után általában máris elkezdenek azon gondolkozni, hogy milyen szállást válasszanak maguknak. Sokan azért választják a kollégiumot, mert olcsóbb, mint az albérlet, és több lehetőségük van megismerni szaktársaikat, valamint beilleszkedni az egyetemi közegbe. A későbbiekben azért is hasznos a szaktársak közelsége, mert bármikor szükség lehet egy-egy tételre vagy az előadások, gyakorlatok jegyzeteire. Az albérlet pedig azért lehet kecsegtetőbb megoldás, mert jobban el lehet vonulni, nincsenek hajnalig tartó „koli bulik", és nem kell osztozni a fürdőn vagy éppen a konyhán. Ehhez azonban nem csak több pénzre, de jó adag szerencsére is szükség van a jelenlegi ingatlanpiaci helyzet miatt. Kevés a kiadó albérlet, ráadásul az elmúlt néhány évben az árak is jelentős mértékben emelkedtek. A legfontosabb azonban, hogy az egyetemisták mérlegeljenek a döntés előtt: mennyi pénzt tudnak a szállásra szánni, és milyen elvárásaik is vannak.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem szombathelyi hallgatói állami, valamint egyházi kollégiumba egyaránt jelentkezhetnek. A II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégiumot néhány éve újították fel, pazar körülmények között telhet az ott lakó diákok szemesztere. Valójában nem is beszélhetünk kollégiumi szobákról, inkább kisebb lakásokról, amelyekhez külön wc, fürdő és konyha is tartozik.

Gaspari Gábortól, az egyházi kollégium titkárától megtudtuk: a 44 férőhelyes szakkollégiumba idén körülbelül 20 diákot tudnak felvenni. Az egyetemisták körében nagyon népszerű az intézmény, minden évben jóval többen jelentkeznek, mint amennyi hallgatót el tudnak helyezni az épületben.

– Minden évben teltház van a szakkollégiumban, amely elnevezés annyit jelent, hogy sok hasznos programot szervezünk a diákjainknak. Az elmúlt félévben például 90 eseményt szerveztünk meg, egyebek között egyetemi kurzusokat is. Olyan minőségi közösséget akarunk teremteni a hallgatóinknak, amely meghatározó keretet ad az egyetemista évekhez – mondta el Gaspari Gábor.

A belvárosban található kollégium mini lakásaiért havonta 16 ezer forintot kell fizetni, ellenben azonban mindennel felszerelték őket: van mosógép, hűtő, és mikrohullámú sütő is. Van továbbá egy kétlépcsős felvételi eljárás is, amelyen át kell esnie azoknak az egyetemistáknak, akik ebben a kollégiumban szeretnének lakni. A szakkollégiumba augusztus 15-ig lehet jelentkezni.

A Magyar úti és az Ady téri kollégiumok állami tulajdonban vannak, az intézmények munkatársai csaknem ötszáz egyetemistát tudnak elhelyezni a két, illetve három ágyas szobákban. Bebesi József kollégiumigazgatótól megtudtuk, hogy az elsősök elhelyezését biztosan meg tudják oldani.

– A felsőbb évesek jelentkezése már lezajlott, így biztos, hogy az elsősőknek lesz helye. A kollégiumi díj mindkét épületben 11 620 forintba kerül havonta. A sikeres felvétel feltétele legtöbb esetben a tanulmányi eredmény, de meghatározóak a szociális körülmények és a lakóhelytől való távolság is. A nehéz helyzetben lévő hallgatókat azonban minden esetben fel tudjuk venni a kollégiumba – tette hozzá Bebesi József.

A hallgatók augusztus 3. és 11. között jelentkezhetnek a két kollégiumba egy internetes felületen keresztül, amelyen később a kollégiumi díjat is befizethetik. Bár a Magyar úti és az Ady téri kollégiumok színvonala nem olyan magas, mint a katolikus szakkollégiumé, az intézmény vezetősége minden évben javít a minőségen.

Nehezebb helyzetben vannak azok a leendő egyetemisták, akik mindenképpen albérletbe mennének A kollégiumi díjak többszörösét kell ugyanis kifizetniük abban az esetben, ha találnak egyáltalán kiadó albérletet. Az ingatlankereső portálokon jelenleg alig találni szombathelyi hirdetést. Az ingatlan helyétől függően pedig az albérleti díjak határa a csillagos égig emelkedik. Viszonylag jó ajánlatnak tűnt egy két szobás, 51 négyzetméteres kiadó lakás, amelyet felújított állapotban 60 ezer forintért hirdetnek. Általában 40 ezer forintról indul a kisebb albérletek ára, ám ebben az árkategóriában szinte csak egyszobás lakásokat találni. Így ha valakivel osztozna a költségeken az egyetemista, valószínűleg az egyeduralmát is fel kel majd áldoznia.

SZERINTEM

Elsőéves egyetemista koromban már túl voltam négy kollégiumban töltött éven. Ezzel a tapasztalattal úgy gondoltam, hogy nem érhet meglepetés az egyetemi kollégiumok kapcsán, és mindenáron albérletbe szerettem volna menni. Senki ne essen ebbe a hibába, és rendesen gondolja át, hol is szeretné tölteni egyetemista éveinek első hónapjait. Bár a tanulásnak valóban nem tesznek jót az egyetemista közösségi élet lármás összejövetelei, rengeteg feledhetetlen élménnyel és hasznos ismeretséggel gazdagodik az, aki sok esetben a kényelmet (és a nyugodt alvást) félretéve kollégista életre adja a fejét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!