Szombathely

2014.04.16. 12:30

A „Nagy Háború”emlékei

Szombathelyen - Összesen több mint 15 millió ember halálát okozta, 1914-1918 között négy éven át tartott. Az idén nyáron lesz száz éve, hogy kitört az első világháború. A „Nagy Háború”, amelynek programsorozata igazán bőséges Szombathelyen.

Némethy Mária

Az öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult és valamennyi részt vevő nemzet – tehát nemcsak az ez ügyben sokat idézett Ferenc József osztrák császár és magyar király – meg volt győződve arról: gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt, „mire a levelek lehullanak", véget érhetnek a hadmozdulatok.

A háború végül négyévnyi véres küzdelemmé vált.

A február közepén megnyílt Nagy Háborús Emlékévhez gazdag programsorozat kapcsolódik egészen decemberig Szombathelyen. Konferenciák és kiállítások, emléktárgyak gyűjtése és bemutatása, a megye, a város kiemelkedő első világháborús emlékeinek, köztéri szobrainak, haditemetőinek felkeresése, vetélkedők, osztályfőnöki és történelem órák tárják elénk annak a négy súlyos évnek a történéseit, mozgatórugóit, megyei vonatkozásait.

A Kürtös szobránál tábori mise volt a szombathelyi hősi temetőben. Ezt Bíró László püspök, katonai ordinárius mutatta be. Fotó: Jagadics Péter

Legutóbb március végén a városháza dísztermében nagyszabású konferencia zajlott.

– A teltházas rendezvényre hadtörténészek és helyi fiatal kutatók előadása vonzott sok fiatalt, akik szívesen megtekintették a Hadtörténeti Múzeum első világháborús fegyver kiállítását is. A kitűnő szakmai előadások mellett ugyancsak érdekes volt Pál Ferenc egyházmegyei levéltáros Szombathely utolsó békeévéről szóló előadása, amelyből kitűnt: a lakosság nem igazán készült háborúra. Német Balázs családi emlékein keresztül mutatta be a K.u.K. 83. gyalogezred történetét, Liszt József 83-as baka harctéri naplója pedig alulnézetből, fanyar humorral szólt a nagy háborús stratégiáról – idézte fel a konferencián elhangzottakat az emlékév kitalálója, szakmai irányítója Jagadics Péter nyugalmazott alezredes.

A történelem felidézése mellett fontosnak tartják az emlékév szervezői a hősökre, az áldozatokra történő emlékezést. Ennek a konferenciának a résztvevői is a városházáról átvonultak a Jáki úti temető háborús hősi parcellájához, ahol a Kürtös szobránál emlékező tábori misét celebrált Bíró László püspök, katonai ordinárius. A mise után a Savaria Szakközépiskola diákjait Ferge László őrnagy kísérte végig az első világháborús katonai sírok és emlék-oszlopok között. Az iskola diákjai – más iskolákkal közösen – az emlékévben önkéntes munka keretében dolgoznak a hősi temető rendbetételén.

– Méltán mondhatjuk, hogy március 28-a a Nagy Háború hőseinek és áldozatainak emléknapja volt Szombathelyen – szögezi le végül Jagadics Péter alezeredes.

Szerdán diákok első világháborús honvédelmi erőpróbán vettek részt a Történelmi Témaparkban. A Katonatörténeti Kiállítás helyszínén legközelebb április 25-én a vasvármegyei K.u.K. 83. gyalogezred és a 11. huszár-ezred történetéről nyílik majd kiállítás.

Otthon őrzött emlékeket várnak

A hajdani Vasvármegyéből a K.u.K. hadseregben a 83. gyalogezred és a 11. huszár-ezred katonái harcoltak az I. világháborúban. Az ő fennmaradt személyes emlékeikből nyílik majd kiállítás április 25-én.

A szervezők szeretnék, ha erre az alkalomra megyénkben a családoknál megőrzött minél több emléktárgy kerülhetne a kiállításba. Ha fennmaradt, féltve őrzött fotókat, naplókat, kitüntetéseket, leveleket, vagy bármilyen más emléktárgyat bevinnének a Karneváli Irodába a leszármazottak: unokák, dédunokák. Azokat digitalizálnák és visszaadnák.

Nehéz évek voltak azok dédapáinknak, hadd maradjon fenn így is emlékük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!