Szombathely

2015.10.19. 14:21

A szakszervezet jogaiért tüntettek az AKÉ-nál Szombathelyen

Szombathely - Hiába esett az eső és fújt a szél, a Vasas Szakszervezeti Szövetség segítségével tüntetett az AKE Hungary Zrt. szakszervezete hétfőn délután.

Vadas Krisztina

Megafonnal, sípokkal, kiabálással hívta fel magára a figyelmet a tüntető tömeg. Nem volt véletlen az időpontválasztás sem: műszakváltáskor még többen láthatták, hogy ők rendületlenül küzdenek a szakszervezetért.

- Azért tüntetünk, mert úgy tudom, az itteni szakszervezettel a cég egy kicsit visszásan bánik: fenyegetik őket amiatt, hogy szakszervezeti tagok. Ez számunkra nagy problémát jelent – mondta Palkó Szilárd, az országos szervezet tagja.

A szombathelyi, de német tulajdonban lévő AKE Hungary Kft. szakszervezete jelenleg is perben áll a munkáltatóval: azt mondják, a cég nem teljesíti a munkaszerződésben leírt fizetési kötelezettségek egy részét. A per indításának következtében a cégvezetők szakszervezet-ellenes tevékenységbe kezdtek: az alapszervezet titkára három nap alatt két fegyelmit is kapott.

- Azért jöttünk ide Szombathelyre, mert úgy érezzük, munkatársainkat a cég vezetése részéről nyomás éri.  Az elnyomás abban nyilvánul meg, hogy az itteni tisztségviselőnket három nap alatt – mondvacsinált okkal – két fegyelmiben részesítették azután, hogy első fokon elvesztettük a pert a céggel szemben, de fellebbeztünk, tehát még nincs jogerős ítélet az ügyben. Ezen felbátorodva a cég menedzsmentje úgy gondolta, itt az ideje, hogy leszámoljon a szakszervezettel, és tagtársainkat jogellenesen kiléptetik – mondta Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli régióvezetője.

Szombathelyen kívül Budapesten és Tatán is demonstráltak egy időben, de mindenhol ugyanazért a célért küzdöttek: a dolgozók érdekeinek védelmében, a szakszervezeti szervezkedés szabadságának biztosítása és a munkavállaló-ellenes munkáltatói fellépések miatt emelték fel hangjukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!