Szombathely

2014.07.10. 12:00

A tanárok kreatívabban tanítják a diákokat

Szombathely - A versenyképes tudás megszerzéséhez, közvetítéséhez hatékonyabbá kell tenni a közoktatást, köznevelést. Ezzel a céllal indultak kutatások a NYME Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ koordinálásával.

Merklin Tímea

Nyugat-Magyarországon zajlik a hazai pedagógusképzés megújításának egyik kiemelt programja, amely a köznevelés hatékonyságát kívánja előmozdítani. Ehhez szükséges megteremteni a versenyképes tudás megszerzésének lehetőségeit, amely az értékteremtés, a gazdasági fejlődés, az innovatív emberi magatartás fő hajtóereje.

A „Regionális pedagógiai szolgáltató és kutató központ továbbfejlesztése, térségi pedagógiai központ kialakítása a Nyugat-Dunántúlon" című program 2014. január 1-től 2015. augusztus 31-ig tart. A nyár folyamán a szükséges kutatások és a képzések előkészítése zajlik. Négy területen indul kutatás a fejlesztések megvalósításához: a mérés-értékelés, az egyéni fejlesztés, tehetséggondozás, a pedagógusképzés, továbbképzés módszertanának alakításában, fejlesztésében és a pedagógus kompetenciák kialakításában. A képzési szolgáltatások kialakítása két irányú: egyrészt a köznevelésben dolgozó pedagógusokat, másrészt a pedagógusképzésben résztvevőket célozza.

– A kutatások célja elsősorban az, hogy az eredményeik alapján olyan fejlesztések készüljenek, amelyek a pedagógusképzésbe és a továbbképzésekbe bekerülve jelentősen fejlesztik a pedagógusok módszertani kultúráját a 21. századi kihívások tükrében – tudtuk meg dr. Iker Jánostól, a kutató központ igazgatójától. – A PISA és a kompetenciamérések eredményei elsősorban nem tételes tudást mérnek, hanem olyan kompetenciákat, képességeket, amelyek az új tudás megszerzéséhez szükségesek. Ahhoz, hogy az új tudás megszerzésében a köznevelésben tanulók járatosak legyenek, először a pedagógusjelölteknek és a működő pedagógusoknak kell megtanulniuk ezeket a technikákat, módszertani eljárásokat. Ez a pedagógusoktól lényegesen nagyobb kreativitást és az infokommunikációs eszközök használatában nagyobb jártasságot igényel. Így lehet a diákok tudásának konstruálásában a pedagógus hatékony támogató, egyben saját példájával a tanulók személyiségének eredményes fejlesztője.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja szeptember 25-26-án nemzetközi konferenciát rendez, amelyen várhatóan 14 ország képviselteti magát. A hazai résztvevők között itt lesznek a pedagógusképzők képviselői, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetői, a megyei pedagógiai intézetek munkatársai, és az együttműködés jegyében a térségi tankerületek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!