Aki megáll, az lemarad - Károly Frigyes a pályájáról, oktatásról

- Hogyan indult a pályája?

- Véletlenül lettem tanár. Pontosabban két oka volt: az egyik, hogy egy kedves barátom a Szombathelyen frissen indult tanárképzőbe adta be a jelentkezését, a másik pedig, hogy idős szüleim voltak. Egyszerűbb volt, ha én itthon maradok, és nem megyek Pestre joghallgatónak. Eredetileg ugyanis jogásznak készültem. A tanárképzőn minden szakot a matematikával társítottak. Így lett az egyik szakom matek, és mivel mindig is sportoltam, a testnevelést választottam hozzá. Életem legnagyobb szerencséjének tartom, hogy így történt. Nagyon szeretek tanítani, és úgy gondolom, hogy a jogászkodás nem nekem való lett volna.

- Az nem merült fel, hogy zenész legyen? Hiszen nagyon jól csellózik, a zeneiskolában is kint van a fényképe.

- Nagyon korán kerültem profik közé. A gimnázium utolsó másfél esztendejében és utána még két évig a Savaria Szimfonikus Zenekarban játszottam, és sok fásult zenészt láttam. Azt mondtam, inkább leszek lelkes amatőr, mint megcsömörlött profi. De a mai napig énekelek kórusban, a zene teszi teljessé az életemet.

Károly Frigyes nemrég vette át munkája elismeréseként a Szombathely Oktatásügyéért Díjat

- Hol tanított a Bolyai előtt?

- A főiskola után beadtam a pályázatomat egy szombathelyi általános iskolába. Elárultam, hogy szeretnék továbbtanulni. Nem tiltották meg, de olyan helyzetet teremtettek, hogy visszautasítsam az állást. Ezt meg is tettem. Utána közölték velem, hogy én Szombathelyen nem kapok újabb álláslehetőséget. Azért nem adtam fel, és szeptemberben megtudtam, hogy a Neumannból (Fürst) elmegy szülni egy tanárnő. Bementem az iskolába, ahol kiderült, hogy elfelejtettek felvenni mást a tanárnő helyett, így megkaptam az állást. Rá két napra megkeresett Unger József, akinél a külső iskolai gyakorlatomat töltöttem, hogy elvállalta a megyei szakfelügyelőséget. Kikötötte, hogy ő választhatja ki az utódját, és ő engem választott. Minden vágyam ez volt, de már elígérkeztem a Fürstbe. Ő elintézte, így mindkét iskolában egyszerre kezdhettem. Az egyikben 20, a másikban 24 órában. A Fürstben egy évig, Kámonban 1989-ig voltam főállásban, majd 1992-ig óraadó. Ugyanis 1989-ben visszahívtak a főiskolára, ahol három évig tanítottam főállásban. 1992-ben dr. Iker János elhívott a Bolyaiba igazgatóhelyettesnek. Szívesen jöttem annak ellenére, hogy sosem szerettem volna igazgatóhelyettes lenni, de sokat jelentett számomra, hogy Iker János hívott és mindig izgatott az iskolacsinálás. 13 évig voltam igazgatóhelyettes, mellette és még utána is, összesen 19 évig főiskolán tanító tanársegéd, adjunktus, majd docens.

- Mi motiválta arra, hogy megpályázza az igazgatói pozíciót?

- 13 év elég volt az igazgatóhelyettességből. Iker igazgató úr elment, új kihívásokra vágytam. Élveztem újra a tanítást. A Herényi Kulturális és Sport Egyesület elnökeként így jutott időm a Herényiek Házának felépítését menedzselni, elindítani a Herényi virágutat és stabilizálni a rendezvényt. Majd 2009-ben a tantestületből felkértek, hogy pályázzam meg az igazgatói posztot. Nagy megtiszteltetésnek éreztem. Úgy gondoltam, ha bennem látnak garanciát, nem utasíthatom vissza. Hittem abban, hogy tudok segíteni. Így csatasorba álltam, mert nekem fontos volt a Bolyai, és mindig az is marad.

- Mik voltak a céljai? Sikerült-e őket megvalósítani?

- A fő célom a stabilitás megteremtése volt, illetve a színvonal megtartása hosszú távon. Két dolgot szoktam mondani: Egy: nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. És nem elég jónak látszani, annak is kell lenni. Kettő: aki megáll, az lemarad. Ezért nagyon sok pályázatot adtunk be az elmúlt öt évben, mindig próbáltam továbbfejleszteni az iskolát. Az innováció pedig – szerintem – kulcsfontosságú. Csak, hogy néhány nem is mindig látszó dolgot említsek. Leszigeteltük az aula és a régi tornaterem tetejét, felújítottuk az uszodát, automata vegyszer-adagolót szereltünk fel, minden tanár kapott notebookot vagy laptopot, projektorokat vettünk, bővítettük az informatikai eszközállományt, bicikliket és nordic walking botokat szereztünk be, most megépítettük az új labort, új könyvtárt alakítottunk ki. Még június-júliusban be szeretném fejezni a rajztermek átépítését is. Javaslatomra létrejött a Szülői Egyesületet. Ők állják a sífelszerelések karbantartását, az élménynapok költségeinek egy részét. Alapítottak egy Bolyai Katedra Díjat, amit minden évben odaítélnek egy arra érdemes tanárnak. Magyarországon elsőként nálunk indult gépírás tanítása az alsó tagozatban. Létrehoztuk idegen nyelvből a nívócsoportokat. Kialakítottuk az élménynapok rendszerét, és megtöltöttük tartalommal. Még helyettes koromban, 1994-től kezdve fokozatosan elindítottam a sí-, vízi-, kerékpár- és turisztikai táborokat. Igyekeztem a szabadidő-rekreációs oldalt erősíteni. Emelkedett a versenyek eredményessége. De félreértés ne essék, nem én találtam ki a Bolyait! Én csak megpróbáltam egy értékközpontú, folyamatosan megújuló iskola létrehozásában részt vállalni, ahol nincsenek kiskapuk, nincs protekcionizmus. De a legfőbb célom az volt, hogy a diákok és a tanárok is jól érezzék magukat. Utólag fog kiderülni, hogy sikerült-e. Én mindent megtettem, ami tőlem telt. Úgy gondolom, nagyon nem lőhettem mellé, mert a családok, a tanárok és a rektor úr is megszavazta a mandátumom meghosszabbítását, amit sajnos nem engedélyeztek. De számomra a szülők, a diákok, a kollégák bizalma életem egyik legnagyobb kitüntetése.

- Végleg nyugdíjba megy?

- Kénytelen vagyok. Elértem a nyugdíjkorhatárt, és manapság a tanárok nem igen kapják meg az engedélyt a további munkára. Sajnálom, hogy nem tudok tovább segíteni az iskolának. Nagyon fognak hiányozni a diákok. Én 1959 óta tanévben gondolkodtam, mindig tanévnyitóval kezdődött számomra az év. Hol diákként, hol hallgatóként, hol tanárként. Nagyon szerettem tanítani, szerintem ez a világ legszebb hivatása. Mindkét fél hat a másikra. Én is sokat tanultam a gyerekektől.

- Mit tervez nyugdíjas éveire?

- Nem vagyok ücsörgő típus. Például Biczó Antal tanár úrral szeretnék szervezni a gyakorlóiskoláknak egy összművészeti találkozót Szombathelyre. Lenne zene, képzőművészet, irodalom.

- Mit gondol a mai oktatás helyzetéről?

- Rossz irányba haladunk. Meggyengült az a hit és erő, ami a pedagógusokat arra sarkallta, hogy innováljanak, és nem látom a megnyugtató akaratot, ami visszabillentené ezt a jövőt építő irányba. A gazdasági világ irányítja az egészet, az egyetlen szempont a pénz, mindenki rövid távon gondolkodik. Pedig ez az ágazat az ország jövője, legalább ebben nem kéne garasoskodni. Remélem, valakik felébrednek, és hagyják végre a tanárokat korrekt feltételek között tanítani.

- Végül a tanácsai felől érdeklődöm. Milyen útravalót adna utódjának és a tantestületnek?

- A tantestületnek talán annyit, hogy ahogy mindannyian jót akarunk a gyerekeknek, akarjunk jót egymásnak is! És ha valaki másként is gondolkodik, tiszteljük a véleményét és őt magát! Ha közhelyesen fogalmaznék, annyi tiszteletet adjanak a gyerekeknek, a szülőknek és a kollégáknak, amennyit maguknak is elvárnak. Minden tanítványukat segítsék egy-egy lépcsővel feljebb onnan, ahol éppen állnak, emberségben és tudásban! Az igazgatónak; hogy alázattal legyen a Bolyai leghatékonyabb szolgája! Vegye körül magát bölcs, okos emberekkel, kollégákkal, szülőkkel! Gondoljon mindig arra, hogy több mint ezer diákért és 110 kollégáért tartozik felelősséggel! A Bolyai szolgálata nagy feladat és tisztesség. Sok erőt, bölcsességet, emberséget kívánok neki mindehhez!

- Mit üzenne a diákoknak?

- Azt kívánom minden bolyais diáknak, hogy annyi öröme legyen majd a saját szakmájában, mint amennyi nekem megadatott a pedagógusi pályámon. Mindenki kapjon legalább annyi emberséget és jó szándékot, amennyit én kaptam!

Pataki Júlia