Szombathely

2015.07.06. 11:39

Alattunk a múlt, fölöttünk a jövő: egy hónap múlva kész a szombathelyi Sportház, hogy áll most? (képgalériával)

Szombathely – Az utolsó simításokat végzik a felújítás alatt álló Agora-MSH-n: a ház augusztus elejére elkészül, az 50. Savaria Táncversenyt már itt élvezheti a közönség.

Ölbei Lívia

Igaz, a versenyző  a régi parketten táncolnak: a padlózat cseréje nem szerepelt a felújítási tételek között. Az viszont már most látszik, hogy a sportház sokkal  szellősebbé, áttekinthetőbbé válik az átalakítás után, néhány izgalmas építészeti megoldást is láttunk: például a bejárattól jobbra, az új lift mellett kialakított terméskőfalat. A Március 15-e térre néző emeleti ablaksorok például korábban is megvoltak, de eddig kiállításokra való paraván takarta őket. Most ez a „plusz fal” eltűnt, és jótékony hatása máris érzékelhető – azon túl is, hogy a felújítási kalapban a nyílászárók cseréje benne volt.  Hétfőn a tervező és kivitelező cég, valamint a város és az intézmény vezetői bejárásra hívták a sajtó képviselőit.

A régi és az új kontrasztja érvényesül

Itt aztán tényleg érvényes az elkoptatott mondás, hogy a múltra épül a jövő. A régi és az új elemek kontrasztjának kiemelése volt a tervezői és kivitelezői szándék az építkezés során, mondhatni így csináltak erényt a hátrányból, vagyis a véges pénzügyi keretből.

Az épület alapszerkezete nem változott, az MSH fölismerhető, és ez nem baj, sőt: elvégre a  három évig tartó építkezés után 1963-ban átadott „sportpalota” a város emblematikus épülete, generációk kötődnek hozzá mélyen érzelmileg. A bruttó 685 milliós EU-pályázati támogatás elköltése során sok más mellett elsősorban a multifunkcionális közösségi terek kialakítását kellett szem előtt tartani, lesz belőlük bőven (akár bérelni is lehet) az megújult sportházban, ahova hamarosan beköltözik Jászai Mari utcából a „Gyermekek Háza-funkció”.

A szombathelyi önkormányzat több mint 300 millió forinttal egészítette ki a pályázati támogatást. Így válik lehetségessé például az új akusztikai panelekkel felöltöztetett színházteremben a székek cseréje (eleinte arról volt szó, hogy a régi székeket kapja vissza a közönség).  A nézőtér némiképp szűkült (a két végéből csíptek le egy picit a közösségi terek növelése kedvéért), de a befogadóképessége alapvetően nem változik: a színpad két oldalán mozgatható tribün telepítésére is lehetőség lesz. A színpad alá süllyesztő épült, új világítási elemeket építettek be, felöltöztették a „régi kubatúrát” –, a színpadtechnika azonban a régi.

Sportházunk van, oszlopokkal

Miközben a közösségi négyzetméterek területe nőtt (most összesen körülbelül háromezer négyzetmétert lakhat be itt a látogató), a  sportház alapszerkezete nem változott, a lényeg éppen az alapszerkezet megtartása, megerősítése volt.   Ezt a helyzetet jól jellemzi az az apróság, hogy egy újonnan kialakított emeleti közösségi helyiségbe belépve, az  ajtótól alig néhány centire vaskos oszloppal találjuk szembe magunkat: a tartóoszlop nem mozdítható. A kreatív közösségek biztos megtalálják a módját az oszlop hasznosításának is. Lehet belőle üzenőfal, mondja valaki.

Az átadási határidő: augusztus 4-e

Dr. Puskás Tivadar polgármester örömének adott hangot, hogy a kivitelezők tartani tudták-tudják a határidőt, és jó egy évvel a bezárása után ismét visszaadhatják rendeltetésének a megújult sportházat. A használatbavételi engedéllyel megerősített átadási határidő augusztus 4-e, és ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy minden sínen van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!