Szombathely

2016.05.08. 18:35

Az anyaság öröm - Gondos kezek palántáztak a Pelikán parkban

Szombathely – Közös virágültetésre invitáltak a szervezők a Pelikán parkba, a Vasi Vándorbölcső nyertesét is kisorsolták. 134 palánta került a földbe, derűs családi vasárnap délután kerekedett.

Tóth Kata

Tavaly és tavalyelőtt az eső és a szél közbeszólt, az idén végre kegyeibe fogadta az időjárás a Születés Hete 2016 Fesztivál immár hagyományos szombathelyi rendezvényét, az (utó)anyák napi virágültetést. Közös palántázásra hívták a szervezők az édesanyákat, a várandós kismamákat, a nagymamákat, akik annyi növényt – az idén díszcsalánt – ültethettek, ahány gyermekük, unokájuk van. Az árnyas, platános Pelikán park Honvéd tér felőli részén 134, névre szóló szívecskével ellátott palántát ültettek, simogattak a földbe, majd locsoltak meg a gondos gyermek- és felnőttkezek, merthogy gyerekek is érkeztek a szülőkkel, nagyszülőkkel; összesen 68 család jelezte részvételét előzetesen.

A helyszín a korábbi évekhez képest változott – a Savaria Múzeum parkját most újítják fel, ezért kapott más helyet a rendezvény –, de az ok, amiért Vizaverné Horváth Zsófia főszervező fontosnak tartja ezt a jelképes, de a társadalom számára mégis látható kezdeményezést, nem: – Legyen egy délután, ami az édesanyákról szól, az ő tanúságtételükről, arról, hogy akárhány gyermekük is van, az anyaság számukra nem lemondás, gyötrelem és kialvatlatság, hanem elsősorban nagy öröm.

A szervezésben idén is részt vállalt a Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány: a tavalyihoz hasonlóan felhívást tettek közzé a vasi vándorbölcső elnyerésére, az anyák napi virágültetésen sorsolták ki a nyertest és adták át a bölcsőt. Gyermekszületés előtt álló vasi családok pályázhattak arra, hogy a Palatkás József őrségi népi iparművész, faműves keze munkáját dicsérő bölcső lehessen születendő gyermekük fekvőhelye hat hónapra. Peresznyákné Zsoldos Csilla Mária és családja örülhetett, hozzájuk került a csecsemő-fekhely.

Dr. Stánitz Éva, a rendezvény fővédnöke, megyei tisztifőorvos szólt az országos, dr. Kopp Mária orvos, pszichológus által indított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomról – melyhez csatlakozva született a Vándorbölcső útra kel pályázati felhívás –, kiemelve azt, hogy mennyire fontos a gyermekvállalás, a család, az emelkedő születésszám, az, hogy ténylegesen megszülessenek a kívánt gyermekek.

A díszcsalánok a Herman Ottó szakképző iskolából kerültek az ágyásba, a palántázáshoz a terepet a szombathelyi parkfenntartó készítette elő, ők vállalták a későbbi gondozást is.

A Vándorbölcső pedig – amikor majd új lakója kinövi – ismét útra kel, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szellemében remélhetőleg megszületnek majd a kívánt, tervezett gyermekek, hogy jövőre újabb édesanyák csatlakozhassanak a közös virágültetéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!